Felmentette a korrupció és csalás vádja alól Neymar brazil válogatott labdarúgót a spanyol bíróság abban az ügyben, amely a játékosnak a 2013-as, az FC Barcelonához igazolása körüli tisztázatlan pénzügyek miatt indult.

A Neymar 2 néven elhíresült ügy kimenetele nem volt váratlan, miután október végén az ügyészség bizonyíték hiányában ejtette a vádakat a Paris Saint-Germain játékosával szemben, akire eredetileg kétéves börtönt és 10 millió eurós pénzbüntetést kért.

A bíróság döntése hét évvel azután született meg, hogy a Neymar játékjogát részben birtokló DIS elnevezésű brazil befektetési csoport panaszt tett, azt állítva: kevesebb pénzt kapott, mint amennyi jogosan járt volna, amikor a futballista a brazil Santostól a katalán klubhoz szerződött. Az eljárásban azt vizsgálták, hogy eltitkolták-e az átigazolási díj egy részét, és Neymar mellett vádlott volt az FC Barcelona két korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu és Sandro Rosell is, akiket szintén felmentettek.

A brazil csatár szerződtetésével kapcsolatos ügyet már másodszor zárja le a spanyol bíróság.

Az első, 2016 nyarán hozott ítélet nyomán a katalán klubnak 5,5 millió eurót kellett befizetnie az adóhatóságnak az átigazolás után elmaradt adójárulékok miatt. Az akkori határozat ellen azonban a spanyol ügyészség sikeresen fellebbezett, így az eljárást újranyitották a barcelonai bíróságon.

(MTI)

(Borítókép: Neymar Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)