Korábban a Velvet is beszámolt róla, hogy az angol Premier League küzdelmei a hagyományoknak megfelelően karácsonykor sem állnak le. A listavezető Arsenal csapatának pedig sikerült örömteli karácsonyi ajándékkal meglepnie a szurkolóit, méghozzá a West Ham United csapata felett aratott győzelemmel.
Bár a félidőben még hátrányban volt, végül 3-1-re nyert az Arsenal a West Ham elleni karácsonyi fordulóban.
Ezzel a győzelemmel továbbra is elsők a tabellán, ami igazi felüdülés lehet a drukkereknek.
Az Arsenal az első félidőben csak lesgólig jutott, a West Hamnek viszont egy érvényes találata is akadt: Saliba szabálytalansága után a 27. percben Benrahma büntetőjével a vendégeknél volt az előny. Az egyenlítésre egészen a szünet utánig kellett várni: egy kis szerencsével Bukayo Saka gólt szerzett az Arsenálnak az 53. percben. A csapat fiatal sztárja Odegaard gólpasszát váltotta gólra, majd Martinelli találatával 2-1-re fordítottak a hazaiak. Ehhez a korábbi Arsenal-kapus, Lukas Fabianski hibája is kellett, Martinelli lövésénél ugyanis a lengyel hálóőr bakizott. A két Arsenal gól között mindössze öt perc telt el. Néhány perccel később Nketiah is betalált, így alakult ki a 3-1-es végeredmény. Az Arsenal nagy fordítását alább tudja újranézni:
(Borítókép: Az Arsenal ünnepli Nketiah gólját a West Ham ellen. Fotó: Alex Pantling/Getty)