Egy vele készült interjúban a herceg elmondta: évekkel édesanyja halála után kérte, hogy autóval, ugyanolyan sebességgel vigyék át őt azon a párizsi alagúton, amelyben a hercegnőt a végzetes autóbaleset érte. Meglepő megállapításra jutott.

III. Károly király és Diana hercegnő 38 éves másodszülött fia az ITV brit kereskedelmi televíziónak adott interjút. A beszélgetést úgy időzítették, hogy két nappal Harry önéletrajzi könyve, a Spare (Tartalék) megjelenése előtt kerül adásba, vagyis január 8-án. Harry herceg szerint az aluljáróban szinte „fizikai lehetetlenség”, hogy bárki elveszítse uralmát járműve felett, még akkor is, ha előtte megivott egy-két italt. Hozzátette, hogy ez alól csak az jelent kivételt, ha a sofőrt valami teljesen elvakítja.

Meghan Markle férje ezzel egyenes utalást tett arra, hogy meggyőződése szerint édesanyja halálát a kocsit motorokon üldöző fotósok hada okozta.

Elmondása szerint vele is többször előfordult, hogy amikor angliai vidéki útjairól autóval tartott vissza Londonba, a fotósok ráugrottak kocsijának motorháztetejére, és nem látott tőlük semmit.

Diana hercegnő 1997-ben, 36 esztendős korában halt meg Párizsban, amikor az őt és akkori barátját, Dodi Fayedet szállító Mercedes nagy sebességgel egy aluljáró pilléreinek csapódott. A hercegnő mellett életét vesztette Fayed és a gépkocsi francia sofőrje, Henri Paul is. Az egyetlen túlélő Trevor Rees-Jones, Dodi Fayed testőre volt.

A járművet a baleset éjszakáján motorkerékpárokon üldözte több tucatnyi fotós, akik egybehangzó tanúvallomások szerint a szerencsétlenség utáni pillanatokban sem nyújtottak segítséget, ehelyett tovább fotózták az akkor már haldokló hercegnőt.

A több mint egy évtizedig tartó brit és francia vizsgálatsorozatot 2008 áprilisában lezáró londoni felsőbírósági végzés súlyos gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősítette Diana hercegnő halálát, melyért az esküdtek a hercegnő autóját üldöző fotósokat és a gépkocsi ittas vezetőjét tették felelőssé.

Az idősebbik Fayed annak idején váltig állította, hogy fiát és szerelmét az udvar – elsősorban Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő 2021-ben elhunyt férje – gyilkoltatta meg a brit titkosszolgálatok közreműködésével. A férfi szerint a brit királyi család nem akart „hithű muszlim mostohaapát” Vilmos és Harry hercegek mellé, Mohamed Fayed ugyanis azt állította, hogy fia és a hercegnő össze akart házasodni.

(MTI)

(Borítókép: Harry herceg Fotó: Getty Images)