Baukó elvégzett egy ingatlanközvetítői tanfolyamot, illetve szeretné még megtanulni az értékbecslést is.

Az egykori Való Világ szereplő nemrégiben egy 390 milliós, luxuslakást bemutató videóban vezette körbe a rajongóit. Mint kiderült, Baukó a jövőben új szakmákban szeretné kipróbálni magát.

„Tavaly vásároltam egy újépítésű lakást, ez idő alatt pedig sokat tanulmányoztam az ingatlanpiacot. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Elvégeztem ehhez egy ingatlanközvetítői tanfolyamot, illetve szeretném még megtanulni az értékbecslést is” – mesélte az ACNewsnak, majd így folytatta. 

„Nem akartam szempillás, vagy műkörmös lenni. Ehhez nekem nincs meg a kézügyességem, és amúgy is néha kicsit hirtelen vagyok. A kommunikációs készségem viszont mindig is erős volt, ebbe a szakmában pedig ezt tökéletesen tudom kamatoztatni. Két hete kezdtem el dolgozni egy Marina parti ingatlanhálózatnál fiatalos, csajos környezetben. Hamar befogadtak.”

Baukó a lapnak azt is elárulta, hogy számára milyen lenne a tökéletes ingatlan.

„Egy Budapest környéki, 160 négyzetméteres családi kertesházra vágyom, kis jakuzzival és szaunával. Egy olyan helyet szeretnék, ahol majd letelepedhetek a családommal, és később a gyermekemmel. De egyelőre boldog vagyok itthon a két kiskutyámmal.”

(Borítókép: Baukó Éva Fotó: TV2)