Az Arsenal és az AC Milan egykori kiváló középpályása 2019-ben fejezte be a labdarúgó pályafutását. Addig felhalmozott vagyona, azonban nem csökkeni, hanem növekedni kezdett.

Bizonyára mindenki számára ismerős történet, amikor a visszavonult sztárfutballista a karrierje után hedonista módon elkótyavetyéli a korábban felhalmozott vagyont, majd élete vége felé elfogy minden tartaléka. Nos, Mathieu Flamininek éppen ennek az ellenkezőjét érte el a klisés végkifejlet helyett. 

A francia válogatott exfutballista még mindig csak 39 éves, de mára multimilliárdosnak vallhatja magát. Flamini már visszavonulása előtt gondolt a jövőjére, és sok társával ellentétben nem edzői szakképesítést szerzett, hanem inkább befektetett: 2010-ben társalapítója volt a GF Biochemicals nevű cégnek, amely alternatív energiaforrások kutatásával és a klímaváltozás elleni küzdelemmel foglalkozik. 

Most jön a biznisz része: ez a cég az első olyan vállalatot a világon, amely nagy mennyiségben gyárt levulinsavat, amely egyike azoknak a kémiai vegyületeknek, amik potenciálisan teljesen kiválthatják a kőolajat, mint energiaforrást.

Mondanunk sem kell, hogy az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta mekkora létjogosultsága lenne egy ilyen vegyületnek. Nem csoda, hogy a Forbes Flamini vagyonát több mint 4000 milliárd forintra becsüli! Ehhez képest még Messi vagy a nemrég rekordösszegért Szaúd-Arábiába szerződő, Ronaldo keresete is csak aprópénz.

(Sportal)

(Borítókép: Mathieu Flamini. Fotó: David M. Benett/Getty)