A munkáltatók adómentesen biztosíhatnának kerékpárokat a dolgozók számára, akik kilométerpénzt kapnának a használatukért.

A kerékpáros közlekedés legfontosabb fejlesztési céljait 2030-ig kijelölő Nemzeti Kerékpáros Stratégia részleteit ismertette nemrég Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős államtitkára. A politikus az InfoRádióban elmondta: a tervek között szerepel, hogy a gyerekek közlekedési alapismeretekből és gyakorlati kerékpározásból is vizsgát tegyenek, a kerékpáros munkába járást pedig kilométerpénzzel támogatnák.

„A munkahelyek a munkavállalóik számára adómentesen biztosíthatnának kerékpárokat, ezeket el is számolhatják, ugyanígy a szervizelés költségeit is. Ehhez jönne hozzá a bringás kilométerpénz az autós mintájára” – fejtette ki Révész, továbbá kiemelte: mindenképpen szükséges a kerékpárút-hálózat fejlesztése, valamint újabb kerékpársávok építése, kutatások szerint ugyanis az emberek alapvetően félnek kerékpárra szállni a városokban, mert nem érzik eléggé biztonságban magukat. 

Az államtitkár külön kitért még a gyerekek közlekedési alapismereti tudására, vagyis hogy a jövőben két vizsgát is tenniük kellene: egyet 4–5. osztályos korban, egyet pedig a középiskolában.

Budapesten Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt számtalan új kerékpársávot festettek fel, ráadásul a begyűrűző energiaválság hatására is sokan egyéb közlekedési eszközre váltottak

(Infostart)

(Borítókép: Idős pár kerékpárral Budapesten. Illusztráció: Chev Wilkinson/Getty)