A német válogatott korábbi kiváló szélső játékosa, Lukas Podolski szerint egyedül a Liverpool jelenlegi edzője lenne képes kimozdítani a német labdarúgó-válogatottat a jelenlegi keserves helyzetből.

A német válogatott régen látott gödörben van az utóbbi években. A csapat már hosszú ideje nem lép esélyesként pályára a legnagyobb nemzetközi megmérettetéseken. Németországban elterjedt az a vélekedés, miszerint a válogatottat Jürgen Klopp tudná csak kiszakítani a negatív spirálból.

A Nationalelf példátlan módon egymás után kétszer is a csoportkörben búcsúzott a világbajnokságon. Korábban Joachim Löw sem tudott megújulni a válogatott élén és úgy tűnik, hogy Hansi Flick sem tud ütőképes csapatot összeállítani. 

Itt jön képbe Jürgen Klopp, a Liverpool – és egyben Szoboszlai Dominik – menedzsere, akiben bár sokan a válogatott megmentőjét látják, jelenleg érvényes szerződése van Angliában, és nem is áll szándékában a kontraktus lejárta előtt távozni.

Ennek ellenére nemrég a korábbi 130-szoros válogatott támadó, Lukas Podolski is úgy nyilatkozott a kérdésben, hogy ő is Kloppban látja a megmentőt. 

Ő az egyetlen, aki ki tudja szakítani a válogatottat abból a helyzetből, amiben van

– mondta a 2014-ben világbajnoki címet is elnyerő játékos, aki egyben kritikát is megfogalmazott hazája válogatottjával szemben.

„Jelenleg nem sok minden megy jól. Hiányoznak az eredmények és rossz a hangulat. Talán néhány győzelem jót tenne. Pozitívnak kell maradnunk. Nem könnyű a helyzet, de meg kell várni az Európa-bajnokságot. A helyzet egyelőre nem tűnik rózsásnak” – vélekedett Podolski, aki szerint Flick jövője is a németországi Eb kimenetelén múlik.

Hansi Flicket a sikerekben mérik. Ha elrontja az Eb-t, a szövetség valószínűleg szakít vele. Akkor majd meg kell nézni, hogy ki van szabadon a piacon.

(Sportal)

(Borítókép: Jürgen Klopp. Fotó: Andrew Powell/Getty)