A Manchester United nem kezdte jól a Premier League idényt, azonban eddig legalább a női csapat háza táján minden rendben volt. Eddig...

Az utóbbi időben nem a kerülik el a botrányok a Manchester United futballcsapatát. A klub legutóbb akkor követett el kapitális hibát, amikor amikor volt edzőjét kiemelt vendégként meghívta az Old Traffordra, hogy részt vegyen egy mérkőzésen. 

Geoff Konopka a Vörös ördögök női gárdájának korábbi szakvezetője speciális vendégként volt jelen a csapat Everton elleni mérkőzésén. Mindez még nem adna okot a felháborodásra, de Konopkáról sok minden kiderült azóta, hogy felhagyott a manchesteri munkájával. 

A 79 éves szakembert többek között négy éves börtönbüntetésre ítélték, ugyanis általánosak voltak a vezetése alatt a szexuális visszaélések.

Konopka többször szexuálisan bántalmazott hölgyeket, pedofil tartalmakat tárolt a számítógépén, és nem ritkán beszélgetett fiatalkorú, többnyire 12 és 14 éves gyerekekkel. De van tovább is: edzői pályafutása során többször kopogás nélkül ment be az öltözőbe, és ő szabta meg, hogy milyen ruhában edzhetnek a lányok.

Ezek után nem meglepő, hogy a szurkolók felháborodásuknak adtak hangot, miután a Manchester United – mintha mi sem történt volna – rehabilitálta volt edzőjüket.

Konopka a klub múzeumába is ellátgatott, majd a VIP-páholyban tekintette meg a 20 ezer néző előtt zajló összecsapást. 

A Manchester United bocsánatot kért az ügy miatt, amelynek vizsgálják a körülményeit, de további tájékoztatást nem kívántak adni az ügyről.

(Daily Mail)

(Borítókép: A Manchester United női csapata gólt ünnepel. Fotó: Ashley Allen/Getty)