Három arany, négy ezüst és két bronz. Ez volt Liu Shaoang termése a legutóbbi versenyén, miközben bátyja egyelőre adós a kiemelkedő teljesítménnyel.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Magyarország két gyorskorcsolyázó szupersztárja, Liu Shaolin Sándor és fivére, Liu Shaoang országot váltott. A testvérpár tavaly folyamodott országváltási kérelemhez. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) eleinte csak az utolsó olimpiai ciklus felkészülési költségeinek fedezésével engedte volna el az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázókat, ám végül enélkül is távozhattak. A fivérek azután döntöttek az országváltás mellett, hogy korábbi edzőjük és mentoruk, Csang Csing Lina a kínai válogatotthoz igazolt. 

A testvérek azóta Kínában készülnek és versenyeznek is, ám egyelőre a jelek szerint csak egyikük emelkedik ki a mezőnyből. Liu Shaoang nemrég az Instagram-oldalán osztotta meg az elmúlt hetek remek szerepléseinek gyümölcsét. A magyar színekben kétszeres olimpiai bajnok Liu Shaoang három arany, négy ezüst és két bronz éremmel gazdagodott a kínai rövid pályás gyorskorcsolyázók Kína-kupa elnevezésű versenysorozatának első két állomásán – írta meg a Magyar Nemzet. Bátyja, a szintén olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor számára nem alakult ilyen jól a két verseny, ami abból is jól látszik, hogy szinte egyik egyéni számban sem látható testvére mellett a fotókon, valamint saját közösségi média oldalán sem számolt be a sikereiről. 

A Liu-testvérek mindössze két fotón szerepelnek együtt: tiencsini csapatuk színeiben a férfiváltók versenyében ezüst-, vegyes váltóban bronzérmesek lettek közös erővel. Noha Liu Shaolinnak az egyéni számok nem sikerültek jól, mégis egyértelműen a kínai élmezőnybe tartozik, mégis fontos megemlíteni, hogy Kínában hatalmas harc folyik az olimpiai keretbe kerülésért.

Magyarországgal ellentétben (ahol a két testvére előnye hatalmas volt a magyar mezőnnyel szemben – a szerk.),

több sportoló is képes lehet beelőzni az idősebb Liu-t az olimpiai kvalifikációért folyó versenyben, ha az országos és kiválasztó versenyeken nem teljesít jobban. 

Magyarország első téli olimpiai bajnokai

A 2018-as phjongcshangi téli olimpián 5000 méter váltóban a Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba négyes olimpiai rekorddal nyerte hazánk első aranyérmét a téli játékok történetében a gyorskorcsolya-váltó versenyszámban. Liu Shaoang négy évvel később egyéniben is megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét.

(Borítókép: Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor. Fotó: Christian Kaspar-Bartke - Intern/Getty)