Lionel Messi, Sergio Busquets, Jordi Alba. Felkészül Luis Suárez?

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Lionel Messi Miamiba igazolása után több egykori barcelonai csapattársa is követte az immár nyolcszoros aranylabdás játékost. A gránátvörös-kékektől Busquets mellett Jordi Alba is követte barátját az amerikai kontinensre és a hírek szerint a legnagyobb fogás még hátravan. 

Luis Suárez legigazolásáról már lehetett hallani rögtön azután is, hogy Lionel Messi nyáron az Inter Miamihoz igazolt, de végül Suáreznek maradnia kellett a mostani klubjánál, a Grémiónál. Most azonban úgy tűnik, hogy a Messi-Suárez duó hamarosan ismét összeállhat, hiszen az uruguayi támadónak lejárt a szerződése. 

Sajtóhírek szerint Suárez hamarosan egyéves szerződést ír alá az Inter Miamival, miután már több ímélt is váltottak a felek egymással és pozitívak a tárgyalás végkimenetelét illetően. 

Messi és Suárez hat éven keresztül voltak csapattársak Barcelonában. Ez idő alatt több bajnokságot és Bajnokok Ligáját is nyertek együtt, ráadásul időközben nagyon jó barátokká váltak. 2020-ban váltak szét az útjaik, amikor Suárez az Atlético Madridhoz került. A dél-amerikai támadót az utóbbi időben hátfájdalmak gyötörték, így ez lehet az egyetlen hátráltató tényező, hogy mielőbb újra együtt láthassuk őket a pályán. 

(Goal)

(Borítókép: Lionel Messi és Luis Suárez. Fotó: NurPhoto/Getty)