Egyedüli magyarként próbálhatta ki a hét elején az olasz Mugello versenypályán bemutatkozó Ferrari 296 Challenge modellt Válint Bence autóversenyző. A fiatal tehetség három kört tett meg az elképesztő teljesítményű sportkocsival.

Október 30-án a Velvet is beszámolt róla, hogy az olaszországi Mugello versenypályán bemutatkozott a Ferrari 296 Challenge. Az autó premierje után csak néhány versenyző kapott lehetőséget a tesztvezetésre, ám a szerencsések között volt a magyar tehetség, a mindössze 19 éves Válint Bence.

Az elsők között, egyben egyedüli magyarként próbálhattam ki a Finali Mondialin bemutatott vadonatúj versenyautót

– kezdte Facebookon közzétett bejegyzését Válint Bence.

„Nagy megtiszteltetés volt számomra meghívást kapni azon kevesek közé, akik most, egyből az autó premierje után részt vehettek egy tesztvezetésen, mivel a legtöbb csapat majd csak márciusban próbálhatja ki először ezt a valóban lenyűgöző, új autót! A Mugellói pályán, esős körülmények között zajlott a tesztvezetés. Három kört mentem, ami fantasztikus élmény volt. A kocsi lélegzetelállítóan néz ki. Bár a korábbi hírek azt mondták, kicsit kisebb lesz, jól elfértem benne és kényelmes volt anélkül is, hogy az ülést rám szabták volna. A Ferrari minden előzetes híre igaznak bizonyult: jóval nagyobb a tapadás és sokkal gyorsabb az autó, mint az idei volt! A hátsókerék meghajtású 6 hengeres, biturbó motorra épített, csúcskategóriás versenyautó elképesztően erős: 7500 fordulatszámon 700 lóerős teljesítményt ad le! Nagyon izgalmas lesz vele versenyezni, már alig várom, hogy elkezdjük a teszteket a következő szezonban!” – fogalmazott a versenyző, aki a 2024-es szezonban a Ferrari 296 Challenge modellel gurul pályára.

„Fontos visszajelzés volt számomra, hogy miután mentem pár kört, a Ferrari tesztpilótája, valamint több versenyzőtárs és csapatvezető is odajött hozzám és a véleményemet kérdezték az autóról. Elmondhatatlan motivációt ad, hogy az idei  - nem teljes  - szezon után máris olyan szereplője lehetek a Ferrari top versenyzői “családjának”, ahol mind a gyártónak, mind a versenytárs csapatoknak számít a véleményem” – tette hozzá Válint Bence.

(Borítókép: Ferrari 296 Challenge. Fotó: YouTube)