Sokat lehetne vitatkozni arról, hogy mennyire érdekes a Formula-1 az utóbbi években, amelyek Max Verstappen egyeduralmát hozták, ám azt bizonyára senki nem akarja, hogy ne induljon a világbajnok jövőre is. Verstappen pedig bizony dönthetne úgy is, hogy inkább nem fizeti be a közel 500 millió forintot az FIA-nek, hogy jövőre is versenyezhessen.

Érdekes szabályozásra hívta fel a figyelmet a player.hu. Az úgynevezett Formula-1-es szuperlicensz lényegében az F1-es sofőrök jogosítványa. A megszerzése ugyanis elengedhetetlen, hogy kormány mögé üljenek a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett futamokon. A csapatok mellett ugyanis, a pilótáknak is szezonról szezonra be kell fizetniük az FIA-nak a nevezési díjat még az új idény előtt – ezt szuperlincensz-adónak is szokás hívni.

Az FIA licenszeknek A, B, C és D fokozataik vannak. A Formula-1-es pilótáknak legalább A fokozatú versenyzői engedéllyel kell rendelkezniük, amely az alábbi feltételekhez kötött:

  • betöltötte 18. életévét,
  • rendelkezik érvényes közúti jogosítvánnyal
  • három év alatt legalább 40 pontot szerez az FIA által meghatározott alacsonyabb formulaautós versenykategóriákban.

A szuperlincensznek éves illetménye is van, aminek alapösszege 10 400 euró (4 millió forint). Ehhez hozzájön még pilótánként a 2023-es idényben szerzett minden egyes pont után 2100 euró (800 ezer forint). 

Ezen adatok összeadva kiderült, hogy a 22 futamból 19-et megnyerő Max Verstappennek mennyit kell fizetnie csak azért, hogy jövőre is láthassuk őt az F1-ben versenyezni. Verstappen 575 pontot szerzett idén, ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint a jövő évi nevezési díja 10 400+(575×2100) euró lenne,

vagyis 1 217 900 eurójába (462 millió forint) kerül majd, hogy egyáltalán elindulhasson a 2024-es szezonban.

Az alábbi listán minden F1-es pilóta nevezési díja fel van tüntetve euróban:

  1. Max Verstappen (575): 1 217 900 euró
  2. Sergio Pérez (285): 608 900 euró
  3. Lewis Hamilton (234): 501 800 euró
  4. Fernando Alonso (206): 443 000 euró
  5. Charles Leclerc (206): 433 000 euró
  6. Lando Norris (205): 440 900 euró
  7. Carlos Sainz Jr. (200): 430 400 euró
  8. George Russell (175): 377 900 euró
  9. Oscra Piastri (97): 214 100 euró
  10. Lance Stroll (74): 165 800 euró
  11. Pierre Gasly (62): 140 600 euró
  12. Esteban Ocon (58): 132 200 euró
  13. Alexander Albon (27): 67 100 euró
  14. Cunoda Júki (17) 46 100 euró
  15. Valtteri Bottas (10): 31 400 euró
  16. Nico Hülkenberg (9): 29 300 euró
  17. Daniel Ricciardo (6): 23 000 euró
  18. Csou Kuan-jü (6): 23 000 euró
  19. Kevin Magnussen (3): 16 700 euró
  20. Logan Sargeant (1): 12 500 euró

Az árral kapcsolatban időről időre észrevételek merülnek fel az FIA és a GPDA (Grand Prix Drivers' Association) között, ugyanis annak a pilótának kell többet fizetnie, aki sok pontot szerzett a világbajnokság alatt, ezt viszont többen is nehezményezik.

(Borítókép: Max Verstappen. Fotó: Eurasia Sport Images/Getty)