Ha nem is zombivá lesznek, de egyre többen vesztik életüket gomba okozta fertőzések miatt a világon.

Világszerte 3,75 millió főre emelkedett az évente gombás fertőzésben elhalálozottak száma – világít rá egy, a The Lancet Infectious Diseases című szaklapban megjelent új tanulmány kiemelve, hogy ez a szám a korábbi becslések duplája.

A korábbi becslések pontatlanok voltak, mivel sok gombás betegség súlyosbítja a már meglévő, gyakran súlyos betegséget, például a leukémiát vagy az AIDS-et

– hívta fel a figyelmet David Denning, a Manchesteri Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó professzora, aki több mint 80 ország adatai alapján mintegy 6,55 millió akut megbetegedést számolt ki évente, a halálozási adatok alapján pedig arra is fény derült, hogy a gombák hatszor több embert ölnek meg, mint a malária, illetve majdnem háromszor annyit, mint a tuberkulózis. 

A pontos adatok szerint a gombás megbetegedéssel kapcsolatos halálesetek mintegy 68 százaléka, azaz 2,55 millió ember halálának közvetlen oka a gomba kórokozó támadása lehetett.

Mintegy 1,2 millió haláleset (32%) hátterében más alapbetegség állt, amelyen tovább rontott valamilyen gombás megbetegedés. Denning szerint a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) globálisan bekövetkezett 3,23 millió haláleset mintegy harmada például az Aspergillus gombafertőzéshez köthető. A 2020-ra globálisan becsült 311 ezer 594 leukémiás halálesetből 14 ezer (4,5%) szintén aszpergillózisra vezethető vissza, néhány eset pedig más gombás fertőzések következménye. A tüdő- és hörgőrák éves halálozási száma 1,8 millió, ám az új becslés szerint ezek közül 49 ezer halálesetben (2,7%) ugyancsak az aszpergillózisnak volt szerepe. Egy évvel korábban, 2019-ben 1,2 millió ember halálának okaként a tüdőtuberkulózist jelölték meg, a szakemberek becslése szerint azonban ezek közül akár 340 ezer (28%) haláleset oka is valamilyen gombás betegség lehetett. 

A civilek körében az egyik legismertebb gombás fertőzés, a candida-fertőzés például a kórházi intenzív osztályokon jelent komoly problémát, kiváltképp a komplex műtéteken átesett betegeknél, a cukorbetegeknél, a rákosoknál, a veseelégtelenségben szenvedőknél és a koraszülötteknél. A kutatók becslése szerint évente mintegy 1,57 millió ember szenved Candida-véráramfertőzésben vagy invazív candidiasisban, 995 ezer halálesettel (63,6%).

„Ez a munka a gombás megbetegedések éves előfordulási gyakoriságának első globális, átfogó becslése, azonban ebben még mindig sok a hiányosság és a bizonytalanság. Korábbi becsléseink szerint az éves halálozás 1,5-2 millió volt, most azonban úgy találjuk, hogy a gombás fertőzésben vagy gombás fertőzés következtében elhunytak száma ennek a duplája lehet, körülbelül 3,75 millió fő” – jelentette ki Denning professzor, aki többi tudóstársával arra is felhívta a figyelmet, hogy a gombaellenes gyógyszerek gyakori, indokolatlan alkalmazása hasonló problémákat indíthat el, mint az antibiotikumok túlzott használata.

(Blikk)

(Borítókép: Illusztráció/Getty Images)