A méhek már 50 millió éve élnek a Földön, azonban könnyen lehet, hogy hamarosan eljön az idő, amikor eltűnnek a bolygóról.

A méhek 50 millió éve élnek a Földön és az évmilliók során fokozatosan egyre nagyobb szerepet kezdtek el betölteni az ökoszisztémában. Az úgynevezett entomofil, vagyis rovarmegporzástól függő növénykultúra adja az emberiség élelmiszerkészletének közel felét. Ezáltal a méhek – és néhány másik állatfaj – beporzásától függ a termés mennyisége és minősége is. 

A beporzó rovarok megmentése az emberiség jövője szempontjából is rendkívül fontos, az európai haszonnövények 84, a vadon élők 80 százaléka csak általuk maradhat fenn. Búcsút vehetnénk a gyümölcsfáktól, a paradicsomtól, a kávétól és a kakaótól is – nem beszélve a közvetlenül a méhek által előállított mézről. Beporzók nélkül ugyanis a növények nagy része kipusztul, az ökoszisztéma pedig a feje tetejére áll. Kétség sem férhet hozzá, hogy mára világszinten is egyre égetőbb probléma a beporzó rovarok számának drasztikus csökkenése. Egyes régiókban az eltűnésük már tetten érhető:

Kína némely területein például a gazdálkodók már nem ritkán kézzel termékenyítik meg haszonnövényeiket. 

Ezek a problémák hatnak a „méhtársadalomra”

A Földön körülbelül 20 ezer méhfaj él, és ezek többsége veszélyben van. Az állományuk jelentősen csökkent az utóbbi 10-20 évben. Többféle magyarázat van a méhállomány csökkenésére. Egyes szakértők szerint bizonyos növényvédő szereknek tudható be, de a klímaváltozás, és az urbanizáció is az okok között szerepel. A városok térnyerésével ugyanis egyre csökkent a méhek által elérhető mezők, rétek és fás kertek száma, és egyre nagyobb távolságot kell megtenniük az élelmükért. Ezért nemcsak a fent említett okok, hanem a nagy távolságok miatti kifáradás is szerepet játszik a méhek pusztulásában.

Mi történne, ha eltűnnének a méhek?

Ha a méhek pusztulásával az általuk beporzott növények eltűnnek, akkor elpusztulnak a velük táplálkozó rovarok, madarak, majd ezek ragadozói,

felborul az ökoszisztéma és végül éhínség fenyegeti majd az emberiséget is.

Ez természetesen a legborúlátóbb forgatókönyvek egyike, de az emberiség végét közel sem biztos, hogy a méhek kipusztulása jelentené. Sokkal inkább csak az emberiség újabb áldozatai lennének. Méhek nélkül sem lehetetlen ugyanis, hogy fennmaradunk, noha a jelenlegitől biztosan merőben eltérő formában lenne csak képes erre a fajunk. A szél és más beporzó rovarok, valamint állatok továbbra is elvégeznék a dolgukat, így „csak” a méhek kieső részét kellene pótolni valahogy. 

Hogyan tudjuk megmenteni a méheket?

A legjobb megoldás továbbra is az, hogy megmentjük ezt a hasznos, szorgos fajt, amely egyben talán a túlélésünk záloga is. A beporzókat fenyegető legfontosabb tényező jelenleg a földhasználat. Rengeteg vegyszer kerül ki, hogy a termést maximalizáljuk és a kártevőket, gyomokat minimalizáljuk, azonban ez közvetett és közvetlen módon is károsan hat a rovarokra, így méhekre is.

Ami ugyanis nekünk gyom, az nekik táplálék, és elfogyasztva az állatok halálát okozza. 

Ezen felül fontos lenne, hogy az élőhelyeiket is visszaállításuk, legalább részben. 

(Borítókép: Méh. Illusztráció: picture alliance/Getty)