Az FC Barcelona szupertehetségéről olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek megkérdőjelezik a korát.

Gyanús dokumentumok láttak napvilágot az FC Barcelona tinisztárjának, Lamine Yamalnak az életkorát illetően.

Lamine Yamal jelenleg a Barcelona legfelkapottabb játékosa, akiről az újságok hétről hétre cikkeznek. A tinisztár fényét azonban most egy igencsak kínos ügy árnyékolja be. Eddig ugyanis mindenki abban a tudatban volt, hogy Yamal 16 éves, ám néhány új adat tekintetében ez már nem mondható biztosnak. 

Egy felhasználó az X-en (régi nevén Twitter) osztott meg egy 2015-ös újságcikket, amelyben Yamalra tízéves csodagyerekként hivatkoznak az FC Barcelonánál. Egy kis fejszámolással bárki könnyen rájöhet, hogy ebben az esetben inkább 18 éves lehet napjainkban a tehetség, mintsem 16.

Ez még lehetne pusztán figyelmetlenség is, azonban a következő hozzászóló becsatolta Lamine Yamal nyilvántartási adatlapját, valamint versenyengedélyét a 2013–14-es idényből, amelyet a Katalán Labdarúgó-szövetség állított ki.

Ezen a dokumentumon is 2005. július 13. szerepel, mint Lamine Yamal születési dátuma, így pedig igencsak megkérdőjelezhető, hogy valóban 16 éves lenne.

Yamal marokkói apa és egyenlítői-guineai anya gyermekeként született, de nem Afrikában. Ez az információ azért lehet fontos, mivel az említett földrészen előszeretettel trükköznek a labdarúgók életkorával. A világ egyik legnagyobb klubjánál azonban miért lehetne szükség hasonló trükközésre? A válasz az átigazolási piacon keresendő: egy 16 éves tehetségért ugyanis nagyságrendekkel több pénzt lehet kérni, mint egy 18 évesért.

(Borítókép: Lamine Yamal. Fotó: Pedro Salado/Getty)