Mindössze 17 éves volt, amikor az iskolába vezető úton eltűnt Omar Bin Omran. Az algériai férfit a szülei halottnak hitték, mígnem ezen a héten élve találtak rá a szomszédjánál.

Omar Bin Omrant 27 éven át tartotta fogva a szomszédja az algériai Djelfa városában. A férfit még 17 évesen, 1997-ben rabolták el, a szülei pedig azt hitték, meghalt a '92-ben kezdődő algériai polgárháborúban, amely egészen 2002-ig tartott. Végül ezen a héten, május 12-én a férfira élve találtak rá a szomszédja házában, kevesebb mint 200 méterre a saját otthonától.

A jelenleg 45 éves áldozatot egy szénával teli birkaólból mentették ki, amely a 61 éves szomszéd pincéjében volt.

A fogvatartó férfi postásként dolgozott El Guedidben és egyedül élt. Jelenleg rendőrségi őrizetben van.

Omran a jelentések szerint a szakiskolába tartott, amikor út közben eltűnt. A hatóságok még  1998-ban is keresték, sikertelenül. Az emberrablásra a testvére szerint egy örökösödési vita miatt került sor. A djelfai bíróság egy tisztviselője szerint az ügyészséghez május 12-én a Nemzeti Csendőrség El Jadid-i regionális osztályán keresztül egy névtelen személy ellen érkezett feljelentés, amelyet a férfi testvére tett azt állítva, hogy a közel 30 éve eltűnt Omran az egyik szomszéd házában, egy birkaólban van.

„A bejelentést követően a Djelfa tartománybeli Idrisiya bíróságának főügyésze elrendelte, hogy a Nemzeti Csendőrség indítson alapos vizsgálatot, a tisztviselők pedig elmentek a szóban forgó házhoz. ahol az eltűnt személyt megtalálták, és a gyanúsítottat, a ház 61 éves tulajdonosát letartóztatták” – nyilatkozta a bíróság tisztviselője.

@metrouk A man who went missing 27 years ago, has been found in a cellar just 200m away from his family. Omar's dog even reportedly pined for him, recognising by his scent that he was near. A 61-year-old man's been taken into custody. #fy #fyp #algeria #missingperson #missingpersoncases #found #lifestory #crimecases #crime #worldnews #missing ♬ original sound - MetroUK

A helyi beszámolók szerint Omran azért nem hívott soha segítséget, mert állítólag meg volt győződve arról, hogy s fogvatartója rontást bocsátott rá.

Édesanyja haláláról is a fogsága idején értesült 2013-ban. A nő úgy halt meg, hogy sosem tudta meg az igazságot arról, hogy mi történt a fiával. Omran jelenleg orvosi és pszichológiai ellátásban részesül, a köztisztviselőként dolgozó fogvatartója pedig tárgyalás elé néz.

(LADBible)

(Borítókép: Fogvatartott férfi. Illusztráció: Getty Images)