Arccsonttörés miatt műteni kell Varga Barnabást, aki a tegnapi skót-magyar futballmérkőzésen összeütközött a skótok kapusával. Az esetről később Angus Gunn is megszólalt, de nem érezte úgy, hogy bocsánatot kellene kérjen a magyar csatártól.

Angus Gunn, a skót válogatott kapusa a magyar válogatott elleni mérkőzés egyik kritikus pillanatában ütközött össze a magyar csatárral, Varga Barnabással. Az ütközés következtében Varga arccsonttörést szenvedett és kórházba került. Angus Gunn az eseményeket követően nyilatkozott az esetről a sajtónak, de nem érezte úgy, hogy bocsánatot kell kérjen az ütközés miatt.

Magasan jött a labda, érkeznem kellett.

Nem teljesen világos, mi és hogyan történt, de remélem, a magyar srác jól van” – mondta.

A skótok szövetségi kapitánya, Steve Clarke is inkább a mérkőzés során meg nem adott tizenegyesről beszélt. Eközben Varga felépülése és a mérkőzés körülményei továbbra is beszédtémát szolgáltatnak a sportvilágban.

(Sportal)

(Borítókép: Varga Barnabást az orvosi csapat hordágyon viszi le a pályáról. Fotó: Getty Images)