Mi tesz egy gyorséttermi lánc, ha egy helyszínén építkezés közben több ezer éves csontokat találnak? „Természetesen” a csontvázak mellett kezdi árulni a hamburgereket.

A gyorséttermi láncok sokszor azzal próbálnak felülkerekedni a konkurencián, hogy különleges helyszíneken kínálják az ételeiket. A McDonald's kétségtelenül versenyben van, a Rómától délre található kisváros, Frattocchie mekije valószínűleg teljes joggal versenyez a legbizarrabb, egyesek szerint leghátborzongatóbb étterme címért.

A helyiségben három csontváz társaságában lehet falatozni a Big Mac-et és a sült krumplit, már akinek van hozzá étvágya. 

2014-ben, amikor elkezdték az étterem építését a kisvárosban, egy 2000 éves régészeti lelőhelyre bukkantak, amelyről a szakemberek azt feltételezik, hogy az Appiai úthoz – az ókori Róma egyik legforgalmasabb útjához – kapcsolódik. A helyszínen három holttestet is találtak, amelyeket feltehetően a harmadik században temethettek oda. A város vezetése és a McDonald's úgy döntött, fuzionálják a leletet és a gyorskaját, így az étterem azóta múzeumként is működik. A gyengébb idegzetűek egy üvegpadlón keresztül nézhetik a csontokat evés közben, a bátrabbak le is sétálhatnak hozzájuk. 

A bizarr éttermet nemrég újra felfedezte az internet népe, mivel egy TikTok-influenszer is rácsodálkozott a látványosságra. A videóját azóta több mint 1,2 millióan nézték meg. A követők azonnal felbuzdultak a látványon, ám az egyetlen valid kérdést csak egyikük tette fel:

Rómában vagy, és mekiben eszel...MIÉRT??????

(Daily Star)

(Borítókép: Pár gyorsétteremben eszik. Illusztráció: Getty Images)