A brit főváros ad otthont a világ első vegán rögbimérkőzésének, amit szeptember 8-án rendeznek meg.

Manapság talán már egyre kevésbé meglepő, ha van valaminek vegán verziója, azonban a rögbi azért mégiscsak kissé meghökkentő. 

A rögbi tipikusan az a sportág, amelyről nehezen tudjuk elképzelni, hogy kifejezetten vegán életmódot folytató emberek játsszák.

Talán éppen ez a sztereotípia késztette arra a szervezőket, hogy megrendezzék a világ első vegán rögbimérkőzését.

A világon az első vegán rögbimérkőzést szeptember 8-án rendezik meg Londonban – számolt be a Vegan Food & Living. Az összecsapásra a Green Gazelles és a Richmond Rugby csapata között kerül sor, amelyek közül előbbi egyben a meccs szervezője is. A tét pedig nem kisebb, mint hogy ki viheti haza az Earth Shield (Föld Pajzs) nevű trófeát.

Az esemény egyik főtámogatója az egykori szupermodell, üzletasszony és vegán aktivista, Heather Mills, akinek az összes vegán üzleti érdekeltsége szerepel az esemény szponzorai között.

„A Nagy Zöld Összecsapás jóval több egy sima rögbimeccsnél. Ez egy remek alkalom új kapcsolatok kiépítésére, ahol több mint 100 szervezet képviselteti majd magát. A meccs elkötelezett környezetvédőket, profi sportolókat és nagy gondolkodókat hoz össze, hogy megvitassuk azt a sürgető kérdést, hogyan inspirálhatja a sport a zöldebb jövőhöz vezető utat” – nyilatkozta Brendon Bale, a Green Gazelles alapítója és a vegán rögbimérkőzés egyik szervezője.

A vegán rögbi valószínűleg a legfurcsább sportágak között is előkelő helyen végezne. 

(prove.hu)

(Borítókép: Rögbijátékos. Illusztráció: Photo and Co/Getty)