A vásárlás előtti kávézás következményeire hívták fel figyelmet kutatók egy nemrégiben készült tanulmányban. A szakemberek az eredmények alapján rávilágítottak, hogy súlyos árat fizethetünk, ha a bevásárlóközpontok megrohamozása előtt döntjük magunkba a kedvenc feketénket.

Nézelődés a kirakatokban, egy finom ebéd, egy csésze kávé, majd indulhat a bevásárló körút: ismerős a kép? Valószínűleg sokaknak telik így egy-egy hétvégi napja, hiszen a plázák zsúfolásig tele vannak szombatonként és vasárnaponként, ám a leírt szokással van egy apró gond: kutatók egy új tanulmány eredményei alapján megállapították, hogy a vásárlás előtti kávézásra súlyosan ráfizethetünk.

A Brit Pszichológiai Társaság szerint a vásárlás előtti kávéfogyasztás impulzusvásárláshoz vezethet, vagyis hogy előzetes vásárlási szándék nélkül, a pillanat hevében olyasmiket is megvehetünk, amire valójában nem is lenne szükségünk, ezzel hatalmas terhet róva a bank-, illetve hitelkártyánkra.

A szakemberek szerint azok az emberek, akik egy csésze eszpresszót ittak, mielőtt bementek egy boltba, 50 százalékkal több pénzt költöttek el az üzletben, mint azok, akik koffeinmentes kávét fogyasztottak. Ez annak köszönhető, hogy a koffein izgatottabbá teszi az embert, aminek következtében hajlamosak impulzívabbak lenni.

Két évvel ezelőtt már végeztek hasonló kutatást szakemberek. Ebben a vizsgálatban minden vásárlónak 50 milliliter eszpresszót adtak több ország különböző üzleteiben. Végül arra jutottak, hogy már ennek a kis mennyiségnek az elfogyasztása is összefüggésben állt a megvásárolt cikkek számának és a teljes kiadásnak a növekedésével.

(Femcafé)

(Borítókép: Vásárláskor kávézgató férfi egy plázában. Illusztráció: Getty Images)