A kaliforniai Denise Rossi 1,3 millió dollárt, vagyis 500 millió forintot nyert a lottón, és ez a nyeremény teljesen megváltoztatta az életét. Először persze azt gondolta, hogy pozitív irányba, ám az események nem teljesen úgy alakultak, ahogy szerette volna.
A nő, miután értesült a nyereményről, alig két héten belül beadta a válókeresetet, és a hatalmas összeget is titokban tartotta férje elől, akivel már 25 éve élt házasságban.
Azonban volt férje évekkel a válásuk után megtalált egy levelet, amiben a nyeremény kifizetésében segítő cég részletezi az összeget, és azt, hogy a pénzt egy összegben juttatják el a nyerteshez. Természetesen feltolta idegre a dolgot, és azonnal bírósághoz fordult, és azzal érvelt, házastársként jogosult lett volna a nyeremény egy részére. Az eljárás során kiderült, hogy Denise az eredeti nyereménycsekket az anyja házának címére postáztatta, távol tartva azt akkori férjétől.
A férfi arról is beszélt a tárgyaláson, hogy nagyon váratlanul érte felesége döntése a válásról, és akkoriban nagyon összezavarodott. „Azt akarta, hogy nagyon gyorsan elköltözzek a házból. Nem volt rá jellemző, hogy így viselkedjen” – mesélte. Rossi azzal védekezett, hogy már több éve kereste a kiutat a házasságból, és a nyeremény jelentette a végső lehetőséget.
A bíró végül arra kötelezte Denise-t, hogy 65 éves volt férjének fizessen 20 részletben, egyenként 66 800 dollárt, így tulajdonképpen az egész nyereményét át kellett adnia a férfinak.
Connolly Oyler, Denise ügyvédje kijelentette, hogy Denise talán megtarthatta volna a nyereményt, ha őszinte lett volna pénzről. „Sikeresen érvelhettem volna azzal, hogy ez az ő különvagyona. Vagy elérhettünk volna valamilyen kiigazítást. De a bíró dühös lett, és az egészet a férjnek adta” – nyilatkozta az ítélet után.
(LadBible)
(Borítókép: nő készpénzhalomban. Illusztráció: Getty Images)