Videofelvétel is készült a Fiji Airways San Franciscoból Nadiba tartó járatán arról a küzdelemről, amit a légiutas-kísérők folytattak, hogy elhallgattassanak egy ittasan őrjöngő utast.
A január 20-án történt incidenst az egyik utas rögzítette, aki elmesélte, hogy a balhé nagyjából az út felénél alakult ki, miután az illető hölgy vulgáris és rasszista kirohanásokat intézett a személyzet és a többi utas felé. Először megpróbálták lenyugtatni, majd a gép hátsó részébe ültették át, ám az indulatok nem csillapodtak.
Később kiderült, a nő a férjével utazott, aki megkérte a személyzetet, hogy ültessék át valahova, ami még jobban felbőszítette az asszonyt, aki egy idő után már nem csak káromkodott, de különböző tárgyakat is dobált a légiutas-kísérőkre, sőt az egyikük kezét meg is ütötte.
Az utasok kiakadtak a rasszista őrjöngésen, a személyzet pedig végül nem talált más megoldást, mint hogy egy vastag ragasztószalaggal beragasztották a nő száját.
A légitársaság közleménye szerint az ittas állapotban lévő utast, akinek egy Adelaide-be tartó csatlakozó járatra volt jegye, Nadiban a hatóságok előállították a leszállás után, és jelenleg a bevándorlási hatóság őrizetében várja a tárgyalást.
(NyPost)
(Borítókép: stewardess a kabinban. Illusztráció: Getty Images)