A Ferencváros már 3-0-ra is vezetett a holland AZ Alkmaar csapata ellen, azonban a magyar bajnok szurkolói végül az utolsó percekig izgulhattak, hogy megnyerik-e a mérkőzést, de végül a csapanak sikerült itthon tartania a három pontot a rendkívüli izgalmakat hozó mérkőzésen.
Megtérülő befektetés
A jelenlegi szezonban 7 802 661 eurót kasszírozott eddig a Fradi az Európa-ligának hála (a vonatkozó rangsort egyébként a Liverpool vezeti közel 46 millióval – a szerk.). Az alapszakaszba jutásért 4,3 millió plusz 1,5 millió bónusz, míg a győzelmekért 450 ezer euró járt.
Ez forintra átszámítva 3 milliárd 175 milliót jelent, amely kizárólag az UEFA-tól kapott pénzdíj – számolt be a Mandiner.
Ebben többek között a jegyeladásból és merchandisingból (ajándéktárgyak értékesítése) befolyó bevételek, illetve a játékosok értéknövekedése sincs benne, amelyek hosszú távon összességében mind jelentkezhetnek a klubkasszában.
A korábbi szezonokban sem lehetett oka a panaszra a Ferencvárosnak: tavaly 6,78 millió eurót (Ekl), egy évvel korábban pedig 9,48 millió euró (El) keresett a klub az európai kupaszerepléssel. Az idei összegek ráadásul még nem tekinthetők véglegesnek, hiszen a legjobb 16 közé jutással akár tovább növekedhetnek az európai szövetségtől kapott pénzdíjak.
The 2024/25 #UEL league phase ✅ pic.twitter.com/BGnoQwzie1
— UEFA Europa League (@EuropaLeague) January 30, 2025
A Fradi majd az AS Roma, vagy a Viktoria Plzen csapata ellen léphet pályára a legjobb nyolc közé kerülésért.
(Borítókép: Az FTC csatára, Varga Barnabás ünnepli az AZ Alkmaar elleni gólját a labdarúgó Európa-ligában. Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty)