Nem először robbant ki botrány egy görög vendéglátóhely miatt, amely egyre inkább arról ismert, hogy pofátlanul lehúzza a gyanútlan turistákat. Legutóbb 337 ezer forintnak megfelelő összeget kértek el két italért.

Összességében jó hírnévnek örvend, ám egyre több a panasz a görögországi Míkonosz szigetén található bárra, a Platys Gialos városában elhelyezkedő DK Oysterre. Ez az a hely, ahol 2022-ben egy anya-lánya párosnak egy 235 ezer forintnak megfelelő számlát állítottak ki két ráklábért és két italért. Ezután 2024-ben egy meleg pár volt kénytelen 235 ezer forintnak megfelelő összeget fizetni két ital után,

nemrég pedig arra is fény derült, hogy még ugyanebben az évben, ugyanezért a mennyiségért már 337 ezer forintnak megfelelő összeget kértek másoktól.

A LADBible a TripAdvisoron szúrta ki egy bizonyos Lori bejegyzését, amelyben az áll, hogy tavaly májusában ültek be a helyre két, az itallap szerint darabonként 20 ezer forintos italra, ám a kiérkező számlán már ez a jóval nagyobb összeg szerepelt.

„Próbáljuk megvitatni az ügyet a hitelkártya-társaságunkkal, ami szintén katasztrófa, mert soha nem írtunk alá semmit, és nem kaptunk papíralapú nyugtát sem a helyen” – írta a nő.

Hasonlóképp járt két barátnő is, akik korábban a The Sun című brit napilapnak panaszolták el a velük történteket. Amber Pace azt állította, hogy tőle és a barátnőjétől 219 ezer forintnak megfelelő összeget kértek néhány fogásért és italért.

„Láttam, hogy a sült tintahal ára 20 euró (8 ezer forint), amit én kaptam, a barátnőm pedig királyrákcombot kapott, amire 32 euró (13 ezer forint) volt kiírva” – magyarázta a nő, aki a barátnőjével ezen kívül egy pina coladát és egy epres daiquirit rendelt, ám a választható italokat a felszolgáló csak megnevezte, árakat nem mondott és itallapot sem adott. Végül háromszor is ellenőriztették a pincérrel a 10 százalék szervizdíjjal bővített számlát, illetve az üzletvezetővel is beszéltek, de végül kénytelenek voltak kifizetni a cechet.

A hely módszere egyébként, hogy „ingyen” biztosítja a vendégei számára a napágyakat azzal a feltétellel, hogy fogyasztaniuk kell. Végül a fogyasztásért eget verő összegeket számolnak fel, mint azt a példa mutatja, a kiírt áraktól eltérve.

„A DK Oysterben úgy hirdetjük meg az árainkat, ahogyan azt az éttermünkhöz illőnek tartjuk, és nem fogunk engedni az influenszereknek, akiket idevonzott Míkonosz gyönyörű szigete. Úgy gondoljuk, hogy az általunk kínált élmény értéke magas, és nem áll szándékunkban megmagyarázni, hogy miért kérünk többet, mint egy szupermarket vagy egy hagyományos taverna, amely lehet egészen csodálatos, de biztosan teljesen más koncepció, mint a miénk” – nyilatkozta a vádak kapcsán a The Sunnak Dimitrios Kalamaras, a DK Oyster tulajdonosa.

(LADBible)

(Borítókép: Egy férfi odaadja a bankkártyáját egy felszolgálónak. Illusztráció: Getty Images)