13 szezon után távozik a Real Madridtól Luka Modric – olasz sajtóértesülések szerint már szóbeli megállapodás is született, a horvát klasszis a Milan játékosa lehet.

Ha hihetünk az olasz lapoknak, új fejezet kezdődik Luka Modric karrierjében. A horvát középpályás, aki 2012 óta a Real Madrid egyik alapembere, hamarosan Milánóba költözhet – a Sky Italia úgy tudja, már meg is egyeztek vele a Milan vezetői, az aláírás pedig napokon belül megtörténhet.

A nemzetközi átigazolásokra szakosodott újságíró, Fabrizio Romano szerint a klub egy egy plusz egy éves szerződést kínált a közel 40 éves Modricnak, aki 3,5 millió eurós éves fizetést kapna, ehhez még bónuszok is társulnak.

Modric jelenleg szabadon igazolható, hiszen a Real Madrid nem hosszabbította meg vele a szerződését – a klubvilágbajnokság lezárása után szabad utat kapott.

A Milan már régóta szimpatikus célpontként szerepelt a horvát játékos fejében – sajtóértesülések szerint maga Modric is nyitott a váltásra, és boldogan öltené magára a piros-fekete mezt.

Ráadásul az újonnan kinevezett régi-új edző, Massimiliano Allegri is támogatja az ötletet, így semmi akadálya nincs annak, hogy az ikonikus középpályás Olaszországban folytassa.

Ezzel Modric újabb európai topbajnokságot próbálhat ki, hiszen korábban játszott már a horvát, az angol és a spanyol élvonalban is – most pedig úgy tűnik, a Serie A következik.

(Borítókép: Luka Modric. Fotó: Getty Images)