1986. április 26-án hajnalban történt a csernobili katasztrófa, melynek során felrobbant egy reaktor és hatalmas mennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe. Kezdetben azonban a híradások arról szóltak, hogy egy kisebb incidens rázta meg az atomerőművet, de a helyzetet sikerült kezelni.
Titkolni próbálták
A szovjet hatóságok ugyanis eleinte próbálták eltitkolni a tragédia valódi mértékét, majd önkénteseket kezdtek toborozni a romok eltakarítására. Mintegy 600 ezer vett részt a munkálatokban, sokan közülük extrém sugárterhelést kaptak, ami akár többszöröse is lehetett a halálos dózisnak. Az önkéntesek között dolgozott egy Szergej Beljakov nevű férfi is, aki katonai vegyészeti háttere miatt úgy érezte, hasznos lehet a munkája. 1986 nyara és ősze között több héten át dolgozott a zárt zónában, feladatai közé tartozott a felső talajréteg eltávolítása, az épületek tisztítása, valamint a grafitdarabok eltakarítása a felrobbant 4-es reaktor tetejéről.
Ez utóbbi munka különösen veszélyes volt, a szakértők állítása szerint azon a területen már 30–45 másodpercnyi tartózkodás is halálos lehetett. Beljakov ráadásul minimális védelemmel, mindössze egy légzőmaszkkal és két ólomlappal ment fel a tetőre, összesen hat alkalommal.
A sugárzás hatása
A sugárzás hatása pedig gyakorlatilag azonnal jelentkezett nála. Fejfájás, orrdugulás és fényérzékenység alakult ki, később pedig komolyabb problémákkal is szembe kellett néznie. Ugyan a munkáért jelentős fizetséget kapott, de az egészségkárosodása hosszú távon megmaradt.
Súlyos egészségkárosodás
Beljakov elmondása szerint az immunrendszere károsodott, vese- és májproblémái lettek, és a vérképe is rendkívül rossz volt. Korábban aktív sportoló volt, de a kimerültség miatt hosszú időbe telt, mire újra vissza tudott térni a mozgáshoz. Jelenleg 70 éves, de a következményekkel máig együtt él. Szergej most Szingapúrban él és dolgozik, s bár megfordult már a fejében, hogy visszatér a helyszínre, vegyes érzései miatt erre még nem került sor.
A hivatalos adatok szerint egyébként 36 ember halt meg közvetlenül a baleset következtében, de a későbbi egészségkárosodások miatt a valós áldozatok száma jóval magasabb lehet, akár több tíz- vagy százezer fő is érintett lehetett.
(LadBible)
(Borítókép: Getty Images)