Erotikus naptár készítésében vett részt az Egyesült Államokban a Utah-i Nemzeti Gárda pár tagja, akik ellen fegyelmi eljárás indult – írja a Daily Mail. A brit bulvárlap szerint a gárdisták páncélozott járműveket is a forgatócsoport rendelkezésére bocsátott, ráadásul az adófizetők pénzéből vett üzemanyagot is pazaroltak ekkor.
Steven Fairbourne alezredes elmondta szombaton, hogy a 19. Különleges Erők egyik tisztjét, aki engedélyezte a Camp Williams laktanya területén való májusi forgatást is, megfenyítették, megfosztották vezetői pozíciójától, valamint kezdeményezték korai nyugdíjazását. Három további katona is segédkezett a forgatáson, megfeddéssel büntették vagy tanácsadásra küldték, hogy átbeszéljék velük, miért rossz, amit tettek. A felhasznált 200 dollárnyi (50 ezer forintnyi) üzemanyagot meg persze nekik kell megtéríteni.
Camp Williams
Salt Lake Citytől 30-40 kilométerre található katonai tábor és gyakorlótér, ami 97 négyzetkilométeren terül el. A legtöbb fegyvernem tud itt gyakorolni, van lőtér kézifegyveres gyakorlatra ugyanúgy, mint tüzérségi lőgyakorlatokra. Valószínűleg az afganisztáni háború modellezésére még afgán falut is építettek. A környékbeli táj miatt lehetőség van sivatagi, hegyvidéki és téli gyakorlatokra is.
Az is kiderült, a vezetőiktől is engedélyt kértek a katonák a szexi videóra, de azok erre nemet mondtak. Ők ennek ellenére engedték be a stábot Camp Williamsbe. A belső vizsgálat eredménye szerint öt gépjárművet és egy csónakot a forgatás szolgálatába állítottak, de fegyvert vagy lőszert nem adtak ki. A felvételeket amúgy egy angol cég készítette werkvideónak egy 2015-ös katonai témájú bikinis naptárához.
Fairbourne diplomatikusan zárta mondandóját: „Egyszerűen tanulnunk kell a hibáinkból, és tovább kell lépnünk, így próbáljuk megközelíteni az esetet". Persze hozzátette, iraki és afganisztáni veteránokról van szó, akik hazájukat szolgálták, így a megfelelő hangnemben kell a történetről beszélni.