A legutóbbi eset az 56 éves Keith Berfield nevéhez fűződik, aki október 27-én - saját bevallása szerint spirituális indíttatásból - mindössze egy herezacskójára húzott fémgyűrűben mászkált az utcán.
Később persze kiderült, hogy az égi hangokat leginkább metamfetamin, illetve egy kis marihuána generálta.
Berfield kapcsán egy egész sor hasonló esetet lehet előkukázni az elmúlt hét év bűnügyi feljegyzéseiből, amelyek a floridai városhoz kötődnek, így felmerül a kérdés, vajon a levegőben vagy a vízhálózaton keresztül terjed a meztelenbűnözés jelenségét kiváltó faktor?
A Vocativ készített is egy gyorslistát.
Randell W. Wilken egy igazi rekorder, hiszen amikor 2007 áprilisában hosszas pucér szaladgálás után egy játszótér mellett sokkolóval földre vitték a zsaruk, már 13 korábbi letartóztatáson volt túl közszeméremsértésért. Mivel ő egy igazi meggyőződéses ruhagyűlölő, szabadulása után nem sokkal már egy közparkban meztelenkedett.
A névtelen kategóriában is sokan indultak eddig, például egy 62 éves férfi aki "valami szappanszerű anyaggal borítva" és persze meztelenül keltett zavart a szomszédai között, egy meztelen biciklista, aki rejtélyesen eltűnt az erdőben, és naná, hogy Port St. Lucie városában akad baseball meccsre ruha nélkül berohanó szurkoló is.
A 28 éves Roberto Carlos 2009-ben futkosott meztelenül a Southwest Bermel sugárúton, és az őt letartóztató rendőrökkel megoszotta a bizalmas információt, miszerint ő egy illegálisan itt tartózkodó űrlény, és azt kérte, zárják börtönbe.
John C. Chapman elektromos kapukat és egy sebességkorlátozó táblát rongált, Joshua Sauls egy Dodge Durango belsejét kaszabolta össze egy késsel, Daniel Hurtubise pedig be akart törni egy házba, mert úgy vélte, ő ott lakik. Persze mindannyian pucéran művelték mindezt, mint ahogy Wilfredo Rodrigez is az volt, amikor hátsó kerjében rátámadt a kiérkező járőrökre.
Ugyan Jeffrey Marriott örömet akart szerezni - igaz, csak magának - a kocsifelhajtóján vadul maszturbáló férfit azért letartóztatták. Két évvel később megpróbálta befejezni a dolgot, sajnos ismét sikertelenül.