Tüdőgyulladás végzett Keith Martinnal, aki május óta hivatalosan is a világ legkövérebb embere volt. Martin 317 kilogrammot nyomott, és élete végéig túlnyomó részt junfoodon élt, napi átlagosan 20000 kalóriát bepakolva. A 44 évesen elhunyt férfi gyomrának háromnegyedét már nyolc hónapja eltávolították, hogy lefogyhasson, de végül londoni otthonában halt meg, amit soha nem tudott elhagyni.

Martinra élete utolsó éveiben két lánytestvére vigyázott. Az őt korábban műtő orvosok az ő példájával érveltek amellett, hogy az angol kormánynak be kell vezetnie a gyorskaja-adót. „Ha nem drágítják meg az egészségtelen ételeket, egyre több olyan betegünk lesz, mint Keith volt” – mondta a Daily Mailnek Kesava Mannur.

Keith Martin halála egy nagyon szerencsétlen véletlen volt, mivel a gyomorműtétje után sokkal veszélyesebb volt rá minden betegség. Ha nem lett volna tüdőgyulladása, nagyjából 200 kilót fogyott volna. 2014 nem a nagyon elhízott emberek éve, idén májusban halt meg az 597 kilós Manuel Uribe, őt szívbetegség vitte el.