Nikki Silver a tengerentúlon arról ismert, hogy ő az a pornós, aki hónaljszőrt növesztett, és ahol lehet, hangoztatja a mainstream pornóról alkotott véleményét. A pornószínésznő az underground pornósok közé tartozik, amit képvisel, eléggé egyedi, leginkább szólóban forgat, ritkábban lányokkal vagy transzneműekkel. Az úgynevezett queer pornóssal a Vice magazin készített interjút. 

A 27 éves pornós 18 évesen kezdett el a felnőttiparban dolgozni, modellkedést vállalt, escortozott is, de sosem szeretett borotválkozni, nem is csinálta. Olyan felnőttipari cégeknél kezdett el dolgozni, ahol nem kellett szőrtelenítenie, az amatőr oldalakon próbálkozott, a partnerével együtt forgattak kezdetben. „Abban az időben átmeneti életstílust éltem. Alapvetően egy pornóstúdiót működtettem az autómból. Kicsit ilyen utazó pornós voltam... vicces volt" – mondta a New York-i Nikki Silver, és azzal folytatta, hogy a barátaival, akik egytől egyig a radikális queer pornóipar munkásai, San Franciscóba költöztek. 

A pornóst több cégtől is elutasították a szőrös hónalja miatt, volt, hogy úgy érezte magát, mint akit bántalmaztak. A szőrösségét természetesen meg is ideologizálja, és egy kicsit köpköd a mainstream pornóipar ízlésére. „Nem akarok hülyeségeket beszélni feltétlenül a mainstream pornóiparról, de ez egy kapitalista ipar, ahogy bármelyik másik ipar. És van egy őrült rögeszméje a fiatalság iránt. Azt hiszem, a szőrtelenség bevezetésének több oka van. Némelyiket még meg is értem. De a szőrzet a jele annak, hogy szexuálisan érett vagy, és a jele annak, hogy felnőtt nő vagy" – mondta el a véleményét, holott a mainstream pornóban dolgozik Stoya is, aki szintén a szőrzet mellett voksol. Nikki Silver a hónaljszőrével tehát lázad, és így mutatja meg a világnak, hogy igazán nő, felnőtt nő. Ahogy ő fogalmaz az interjúban, egy femnáci szőrös csajnak gondolják szerinte a mainstream pornós cégeknél, és gyűlölik, előfordult már, hogy miatta nem voltak túl tisztességesek egy barátjával. 

Annak ellenére, hogy a testszőrzet fontosságát hirdeti, azt is elmondta az interjúban, hogy nem szeretné, ha ez úgy jönne le bárkinek, mintha afféle szőrös felsőbbrendűséget hirdetne. Hogy bárkinek szégyenkeznie kellene amiatt, hogy teljesen szőrtelen. Nikki Silver mindennapjait a Twitteren lehet követni.