Dunát lehet rekeszteni azokkal a filmekkel, amik, bár valószerű képet mutatnak, mégis hamis illúziókba ringatnak. Összeszedtük azokat a filmeket, amiket szeretünk ugyan, és tudjuk, hogy ilyen a valóságban nincs, de gyengébb pillanatokban elhisszük, hogy talán mégis igaz lehet mindaz, amit a képernyőn látunk. 

Lúzer fiúcska és a legjobb nők

Pornós csaj költözik a szomszédba, aztán összejön a lúzerrel, sőt, a lúzer sétálgat az utcán, aztán összefut az épp ott forgató hírességgel, és egymásba szeretnek. Az Amerikai pite, a Sztárom a párom és a Pop csajok satöbbi ilyen filmek.

Sőt, ez utóbbi több szempontból is káros. Egyrészt a film azt üzeni, hogy ha van egy saját lemezboltod, amit két szintén zenebuzi haveroddal csinálsz, az nem a világ legkirályabb állása – másrészt ugye az, hogy simán lehet jó nője bárkinek, ha órákig tud okoskodni a Radioheadről.

A másik ilyen az 500 nap nyár. Nem is az a baj, hogy a nyomi összejön az aranyosan bolond, de azért elég szép nővel, hanem az, hogy mindennapos cukiságnak állít be olyan jeleneteket, hogy a lány elismerően kezd beszélgetni a nyomival, miután hallja a fülhallgatóból kiszűrődő Smithst –pedig mind tudjuk, hogy nincs ilyen.

Pretty Woman, Dirty Dancing és Szerelmünk lapjai

Ó drágám, rossz kedved van? Megbántottak? Sebaj, itt a bankkártyám, nyugodtan menj el, és vásárolj magadnak bármit amit csak akarsz! Ja, hogy én is menjek veled, és segítsek választani? Örömmel! – a Pretty Womanben a sármos, jóképű, gazdag férfi és a kurva alkalmi légyottjából lesz egy egymást kölcsönösen tisztelő, szerető, értő, egymást felemelő, a másikat megváltoztató szerelem. Pár nap alatt. Lássuk be, tényleg mind erre vágyunk, akár szeretői viszonyban is, de ez távol áll a valóságtól. Az egymás életére nagyon jó hatással lévő kapcsolatoknak se szeri, se száma a filmekben, a Dirty Dancing is ilyen: Babyből nő lesz, és Baby, aki 16 (!) évesen elveszti a szüzességét, megváltoztatja Johnny életét. Mellesleg ki ne ábrándozna arról, hogy egyszer csak besétál Johnny a Toldi kávézójába, és azt mondja, senki nem ültethet a sarokba, gyere velem, gyakoroljuk az emelést az erdőben. Esőben.

Hát pedig a rosszfiúkat a való életben megváltoztatni nem lehet, és olyan sincs, hogy a semmilyen lányka összejön a környék legmenőbb csávójával. És ezekben a filmekben kivétel nélkül elfogadják a másikat olyannak, amilyen, sőt, a nő igazán nőnek, a férfi igazán férfinak érzi magát a partnere mellett, életében először.

A Szerelmünk lapjai se kivétel, a minden idők legromantikusabbjának kikiáltott Ryan Gosling-filmben a férfi éveket vár az első szexre (!!), amiből azonnal házasság lesz, gyerekek, és végül együtt halnak meg, kézenfogva. Sőt, a filmben a pasi mindent bevet, hogy megkapja a nőt, ha kell, egy éven át minden nap levelet ír neki kézzel – az ilyen férfiakat nagyítóval kell keresni, és ha akad is egy, elég valószínű, hogy nem épeszű. Annak sincs sok valóságalapja, hogy a gazdag, jó családból való lány egy lúzert választ, aki ludak közé viszi csónakázni, és nem egy jóképű, menő pasit, aki már rég a vőlegénye.

 Egyszer véletlenül felfedeznek, és híres leszel

Ha tehetségesnek érzed magad, ne dolgozz, és főleg ne tanulj semmi értelmeset, hanem táncikálj/színészkedj/kornyikálj tovább rendületlenül! Egyszer úgyis felfedez majd valaki, és végülis rájön az egész világ, hogy mekkora zseni vagy, csak ki kell várni! Pont, ahogy a Flashdance-ben is sztárbalerina lesz a sztriptíztáncosnőből, akinek mellesleg elég jó a kéglije, csak miből.

A Glee-ben mindenki az iskola lúzere volt négy évadon keresztül, de aztán a végére tényleg sztárok lettek mindannyian egytől egyig. És persze ott vannak a meg nem értett hippiművész-karakterek, akik mindig sikert aratnak a film végén, megtalálják az IGAZIT – aki természetesen hozzásegíti őket a sikerhez. Az ilyen kitartáskelléshiggyélmagadban típusú filmekből rengeteg van, például a Billy Elliot, vagy a Step Up sorozat. A valóságban az ilyen művészek lecsúszott drogos-alkoholisták lesznek, akiknek a nyomor eltorzítja a személyes kapcsolatait is. De jó néha hinni abban, hogy talán van bennünk valami különleges.

Add fel az életed, és utazgass - hisz erre mind van pénz

Az Ízek, imák szerelmek és a Napsütötte Toszkána típusú filmek lényege, hogy a főhös elmegy világot látni, hogy aztán megtalálja a belső békéjét. Az utazás bármeddig tarthat, mindenhol kedves emberekkel találkoznak, és munka nélkül is lehet hónapokig semmit sem csinálni például Balin. Vagy akár a válás után kastélyt felújítani Toszkánában. A Holiday, a Távolság íze, a Vicky Cristina Barcelona ilyenek.

Hihetetlen, de tényleg vannak emberek, akik elhiszik, hogy ha a Bor, mámor Provence filmben látottak alapján Franciaországba költöznek, és vesznek egy szőlőst, akkor boldogan élnek, míg meg nem halnak (a Daily Mailnek panaszkodtak erről). A valóságban nem számoltak azzal, hogy a vízvezetékszerelők átverik őket, hogy a Loire-menti olcsó, de erősen felújításra szoruló ház élhetetlen. Ahogy azzal sem, hogy a kecskéket megtámadhatja valamilyen fertőzés, és hosszú távon csak a pénzt viszi a ház.

A sorozatok se kivételek

Elhízott, pofátlan, lusta és szexista férfiak szuperjó nőikkel  élnek házasságban, és a nők azok, akik tepernek a férjükért – a valóságban ez azért nem így van. A Jim szerint a világ és a Férjek gyöngyében két együgyű, szerencsétlen férfi ölébe pottyant a főnyeremény a feleségeik személyében, a nők pedig tényleg mindent tűrnek, és azért küzdenek, hogy minél jobb feleségek legyenek. 

Kommentálná? A Facebookon tegye!