Rachel Carrie nemzetközi versenyeken is elismert brit vadász, ám mostanában inkább rá vadásznak, főleg azok, akik szerint ez a véres sport elfogadhatatlan, írja a Daily Mail.
Bár ennek megítélése valóban megosztó lehet, a Twitteren és Facebookon akciózó trollok módszere semmiképpen nem elfogadható.
„2014-ben azért szorítottam, hogy legyen vadászbaleseted, hogy az aprócska agyadat leviszi majd egy puskalkövés, és a ribancos hajaddal együtt csöpög majd le a kövekről, ó, már a gondolattól is mosolygok" - szól az egyik kedves üzenet.
Voltak, akik pszichopatának nevezték, megint mások pedig azt javasolták neki, hogy legjobb lenne, ha maga ellen fordítná a fegyverét. A gyűlölködők a családját sem kímélték.
„Képzeld el, hogy mit éreznél, ha fejbelőném az anyádat, majd ünnepelnék, örvendeznék, hálát adnék, és a finom húsát dícsérném, miközben eszem" írta valaki a Facebook oldalára.
Tény, hogy Carrie nem titkolja, mennyire szenvedélyesen öli a vadakat, Instagram oldalán is gyakran dicsekszik eredményeivel.
Azt mondja, a mocskolódók és fenyegetők rohama sem állíthatja meg, mivel ezek az emberek teljesen elrugaszkodtak a valóságtól.
„Az állatokat valamiféle Disney-karaktereknek gondolják, szerintük minden nyúl Toppancs, és minden őz Bambi" - érvel a 30 éves sztárvadász, aki szerint a legtöbb támadója álszent.
„Azzal vádolnak, hogy csak vérre szomjazom, és sértő képeket posztolok, de ez nem igaz. Ráadásul valaki, aki szeret vasárnap sült húst ebédelni, bőrcipőben jár és zselatinból készült édességeket eszik például az autója bőrülésén, vagy bőrkanapéján, miért gondolja, hogy jobban szereti az állatokat, mint én?"
Mondjuk kérdés, hogy mit szólna, ha valaki az ő kis csivaváját lőné ki, puszta szenvedélyből.
Carrie szerint a vadászat az emberek vérében van, és a brit sajtón keresztül azt üzente zaklatóinak, hogy ha nem tetszik, amit csinál, akkor ne foglalkozzanak vele, mert ő bizony nem fog leállni.