Napi három tojás és férfimentes évek, ez a hosszú élet titka

2015.02.21. 12:56

Európa legidősebb élő embere a 115 éves és közel három hónapos Emma Morano, egy olasz nő, akivel nemrég a New York Times készített interjút.

Morano nem elég, hogy nagyon idős, azon kevés emberek közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy három évszázadban is éltek. Európa legidősebb embere nem igazán érzi a dolog különlegességét, a megélt évekről csak ennyit mondott: „115 év hosszú idő”.

A hosszú élet kulcsának egyébként az interjú alapján két dolgot tart. Az egyik, hogy minden nap megeszik három tojást nyersen, már a kamaszkora óta. Az 1900-as évek elején ugyanis ezt javasolta neki az orvosa, hogy vérszegénységre egyen meg minden nap három nyers tojást. Mostanában már csak kettőt eszik, az otthonába minden nap jár egy ápoló, ő állítja össze az étrendjét is, és abban már csak két tojás engedelyézetett. Egyébként húsból, tésztából és banánból áll alapvetően az étrendje a tojás mellett. Az élete során így is elfogyasztott nagyjából százezer tojást.

2

A hosszú élet másik titkának azt tartja, hogy nincs férfi az életében. Na, nem úgy, mint annak a brit néninek, akinek a története néhány éve járta be a világsajtót, hogy a hosszú élet titkának a szüzességet tartotta, és egész évben nem volt egy partnere sem.

Emma Morano 1938 óta él egyedül, akkor vált el a férjétől. Akkoriban elég ritkák voltak a válások, sőt Olaszországban 1970-ig hivatalosan nem is lehetett elválni, de Emma Morano megszakította a kapcsolatot a férjével azután, hogy csecsemőkorában meghalt a gyerekük, és elmérgesedett köztük a kapcsolat. Sok férfi próbálkozott nála ezután is, de azt nem állapodott meg senki mellett sem. „Nem akartam, hogy bárki is dominálja az életem” – mondta.

Túlélt két világháborút, azt is, hogy Olaszországból ipari ország lett, majd azt is, hogy folyamatosan váltotak az ország kormányai, 70 kormány hét évtized alatt, közben 20 év fasizmus is, de végig kitartott az országa mellett. Először Villadossolában élt a családjával, ahol jelentős volt a vas- és acélipar. De a hideg, nedves telek nem tettek neki túl jót, ezért egy orvos azt tanácsolta neki, hogy költözzön a kellemesebb klímájú Maggiore-tó környékére (a Comói-tó mellé), ami az olasz-svájci határnál van. Így tett, a tó partjára, Verbaniába költözött, és munkát vállalt egy helyi gyárban, ahol zsákvarróként dolgozott. „Az orvosom azt javasolta, hogy költözzek el, és még mindig itt vagyok” – mondta.

A New York Timesnak megszólaló öregedéskutatók viszont figyelmeztetnek, nincs értelme gyorsan elválni azért, hogy tovább éljünk, ahogy a cölibátus sem feltétlenül vezet hosszabb élethez. Nincsenek erre biztos receptek. „Ha beszélsz száz százévessel, akkor száz különböző történetet hallasz” - mondta Valter D. Longo gerontológus a lapnak.