A 33 éves Lynne Hughes-t 2009-ben diagnosztizálták narkolepsziával, és az egész életét kénytelen az alvászavar köré szervezni. Naponta úgy hatszor esik össze, ami megköveteli, hogy férje vagy két gyereke egy percre se hagyja egyedül. 

A Daily Mail egy hosszabb interjút készített az angol nővel, amiből kiderül, hogy korántsem annyira vicces a narkolepszia, mint amennyire a Kontrollban tűnt. Sőt, inkább veszélyes. Annyiban viszont igaza volt a metrós jelenetnek, hogy a roham tényleg fokozott idegállapotnál jelentkezik a leggyakrabban. 

Narkolepszia

A narkolepszia egy rohamszerűen, napközben jelentkező alvászavar. Négy tünet jellemző rá, de általában egy időben nem mind a négy van jelen. Az első tünet a már említett rohamszerű elalvás, leggyakrabban valamely monoton cselekvés közben, a második tünet az úgynevezett kataplexia, amikor a páciens szintén hirtelen összeesik, majd nem képes mozgatni végtagjait, vagy legalábbis izmai nagy részét. A beteg általában tudatánál van és megéli lebénultságát. Ez a tünet leggyakrabban valamilyen érzelmi szempontból fokozott helyzetben jelenik meg. A harmadik tünet a fent említett bénultság elalvás előtt, vagy ébredés után. A negyedik tünet az elalvás, illetve felébredés körüli hallucinációk megjelenése. (Wikipédia)

Hughes legtöbbször akkor ájul el, amikor nagyon boldog, vagy dühös. Narkolepsziás állapotban sokszor alva jár. Előfordult, hogy egyetlen, jól irányzott ütéssel eltörte a férje orrát. De már a zöldségekre is fújt Mr. Muscle-t, olaj helyett. 

A kádat már régen el kellett tüntetni a Hughes-házból, mivel a 33 éves nő bármikor elaludhatna a vízben. Lynne Hughes-nak azonban nem csak az alvajárással, és ájulásokkal kell megküzdenie. A narkolepsziával gyakran társul az ún. kataplexia. Ilyenkor az ember lebénul, miközben magánál van. Az izmai megmerevednek, nem tud mozogni, a szeme mégis nyitva van. A kád pontosan ezért lenne életveszélyes a kétgyerekes anya számára. 

Lesüllyednék, és érezném, ahogy megfulladok, de nem tudnék tenni ellene.

A kataplexia lebénítja a testet, anélkül, hogy elaludnánk. Bárhol előfordulhat a bénulás. Hughes-t már többször ki is rabolták, amikor tehetetlenül feküdt az utcán. A tolvajok úgy tettek, mintha segíteni akarnának, de ehelyett kizsebelték a narkolepsziás nőt, aki pontosan tudatában volt, mi történik éppen. 

Azért nem mindig ennyire drámai a helyzet. Hughes ébredt már arra, hogy készített magának egy hatalmas szendvicset. Azonban ebben az állapotban nem működnek rendesen a motorikus képességei, így a kenyérre fél kiló vajat, és kb. ugyanennyi sajtot pakolt. De volt egy szendvicse.