Egy gyászoló anya próbálja felhívni a világ figyelmét arra, hogy milyen veszélyek veszik körül az embert: Sybil Meister októberben elvesztette húszéves lányát, miután megtámadta egy balamuthia mandrillaris nevű ritka amőbafajta – írja a Laist. Az agyevő amőba támadásához igazából csak pech kell, mivel a levegőben van ott, és könnyedén be lehet szippantani egy légezetvétellel akár orron keresztül is. Meister Facebook oldalt is indított, hogy ha valaki észreveszi magán a tüneteket, még időben orvoshoz tudjon fordulni.

A balamuthia valószínűleg egy családi utazás során támadta meg a lányt, amikor a Havasu folyónál kirándultak Arizonában. Az amőba produkciója elég egyszerű, az esettel foglalkozó Dr. Navaz Karanjia is csak úgy jellemezte, hogy egyszerűen megeszi az agyat addig, ameddig már semmi nem marad belőle. Először fejfájással jár, majd fényérzékenységgel, lázzal, hányással és arcbénulással is szembe kell néznie annak, akit megtámad. Néha hónapokig is eltarthat a folyamat, a fertőzöttek 95 százaléka meghal.

Ha időben felfedezik a problémát, még lehet kezelni gyógyszerekkel, de mivel az amőba nem gyakori, ezért ritkán kezdenek el gyanakodni a fertőzésre. Meister is erre szeretné felhívni a figyelmet, mert a fél éve elhunyt lányát többször is félrekezelték.