shutterstock 198842747

Ezek az igazi drogos állatok

mm
2015.05.09. 18:11

A rekreációs célú droghasználatot általában az emberekhez szokták kötni, pedig egyáltalán nem csak erre a fajra jellemző az ilyen jellegű kikapcsolódás. Az kétségtelen, hogy az ember járatta csúcsra a dolgot, olyan változatosan az állatvilág semmilyen szereplője sem próbálja meg kiütni magát egy fárasztó nap végén, mint az emberek, de azért vannak nagyon meredek állatok, amiket minden kultúrember minimum elterelésre küldene.

Mielőtt belemennénk az állatvilág legnagyobb drogosainak bemutatásába fontos leszögezni, hogy csak olyan állatokat válogattunk be az összeállításba, amelyek tényleg a saját örömükre cuccoznak, ráadásul úgy, hogy lehetőleg ne haljanak bele a drogozásba hosszú távon. A lovak például imádják a csüdfüvet, de a növény gyorsan végez velük, ezért a lótartók nagyon ügyelni szoktak arra, hogy a lovak nehogy legelni tudjanak belőle.

Ahogy az is fontos szempont volt, hogy olyan állatokat szerepeltessünk, amelyek már azelőtt elkezdtek drogozni, hogy az emberrel kapcsolatba kerültek volna. Az elefántoknak volt hajlamuk arra, hogy időről időre erjedt, alkoholtartalmú gyümölcsöket egyenek, de csak azután kaptak rá igazán a piálásra, hogy Indiában túl közel kerültek az emberekhez, és rájöttek, hogy az embereknél általában van valamilyen alkohol. Egyes források szerint az elefánttámadások egy része amiatt történik, mert a emberek közelségében élő állatok piát akarnak szerezni.

A macskák és a saját kokainjuk

Talán a legismertebb kábósok, hiszen gyakorlatilag együtt élnek az emberekkel, a macskák, amik megőrülnek az illatos macskamentáért. Nemcsak a házimacskákra, de a nagymacskákra is hatással van a macskamenta, bár nem olyan intenzíven, mint a háziállatokra.

A macskamenta a kiváltott reakciók, a hatás lecsengése alapján nagyjából olyan a macskáknak, mint a kokain az embereknek. A macskák gyakorlatilag transzba esnek, amikor megérzik, hogy macskamenta van a közelben, ugyanúgy, ahogy a sikeres fiatalok, amikor meglátják a trendi szórakozóhely vécéjében valaki kezében megcsillanni a kokainos tasakot.

Ezután - szintén ahogy a kokaint - szagolgatják, magukba dörzsölik, rágcsálják a növényt, utána ugrálni kezdenek, felpörögnek, a viselkedésük eléggé kiszámíthatatlanná válik.

A dorombolástól kezdve a harapdálásig bármi előfordulhat, pontosan úgy, mint egy magát a világ királyának érző kokainistánál.

A hatás nagyjából 15 perc alatt cseng le, ezután fáradtság lesz úrrá az állaton, pont mint a buliból hazafele kóválygó sikeres fiatalokon.

A legtöbb macska érzékeny a macskamentára, mindegy, hogy milyen formában találkoznak vele, az állatok nagyjából 30 %-ánál viszont nem vált ki semmilyen hatást a növény.

A jaguárok megismertetik a világgal az ayahuascát

Ahogy fent írtuk, a nagymacskákra is hatással van a macskamenta, így a jaguárra is, viszont a jaguárt külön kell kezelnünk, ugyanis ő nem elégedett meg a macskamentával, neki keményebb cuccra volt szüksége.

Az őserdőkben élő jaguárok a mostanában igen népszerű hipszterdrogot, az ayahuascát tolják amióta világ a világ. Azon túl, hogy kellemes, pszichedelikus élményben van részük, a jaguárokra jó hatással is van, ha a banisteriops caani gyökerét rágcsálják: állítólag felélinkíti az érzékszerveiket, így hatásosabban tudnak vadászni.

A jaguárok és az ayahuasca olyannyira összefonódtak, hogy az első, szintén ayahuascázó sámánok és vadászok azért készítették el maguknak az általában hányást okozó, erősen csersavas pszichoaktív főzetet, hogy az a jaguár erejével ruházza fel őket, hogy ők is sikeresebbek legyenek a vadászatban.

Ma az ayahuasca már jóval kevésbé szól a vadászatról, meg a jaguárok erejéről, inkább a különleges spirituális élményeket kereső turisták fogyasztják egy-egy rituális dzsungeltúra keretében.

A delfinek tulajdonképpen spangliznak

A gömbhal az egyik legszórakoztatóbb halfaj, ami létezik, hiszen nagyon kevés másik olyan állat van, ami veszély esetén megtölti magát vízzel, hogy felfújódjon, és úgy nézzen ki, mint egy tüskés focilabda. A felvúvódás a gömbhal első védelmi vonala, ha ez nem lenne elég, akkor lép be a második vonal: a gömbhalak iszonyú mérgezőek is.

A fuguként is ismert hal nyersen fogyasztása igazi orosz rulett, ha az állatot nem megfelelően készítik elő, akkor a bőrében és a belső szerveiben található tetrodotoxin nevű méreg simán kinyírja az embereket.

A halban megtalálható idegméreg nagyon erős, izmok bénulását, így a légzés leállását okozhatja rövid időn belül, 25 milligramm ebből a méregből könnyedén megölhet egy embert, százszor mérgezőbb, mint a cián.

Szóval érdemes vele vigyázni.

Erre mit csinálnak a delfinek a gömbahalakkal? Gyakorlatilag fociznak velük.

És nem csak úgy simán a sportélmény kedvéért, hanem azert passzolgatják egymás között a halakat, hogy jól betépjenek.

Nemcsak külsőségeiben hasonlít a rituálé a spanglizáshoz, vagyis hogy a palackorrú delfinek egymásnak adják át a drogot egy nagy, vidám körben, de a betépett delfinek is pont úgy néznek ki, mint az egyszeri gimnazista az édességboltban: csík szemük van, és jól láthatóan vigyorognak, meg hemperegnek.

Azt nem tudni, hogy a delfinek pontosan mennyit fogyasztanak a tetrodotoxinból, de kis mennyiségben nemhogy nem öli meg őket, de jól láthatóan remekül szórakoznak tőle.

A rénszarvasok varázsgombát esznek

Ha eddig esetleg nem így gondolta, most már egészen biztosan így fogja, hogy a Mikulás szánját húzó, repülő rénszarvasok valamilyen csúnya trip eredményeként jelentek meg az emberi kultúrtörténetben.

Ahhoz, hogy repülő rénszarvasokat lássunk, egyértelműen valamilyen pszichedelikus élményre van szükség, de a valóság még ennél is szórakoztatóbb, ha tudjuk, hogy nem elég, hogy mi látunk repülő rénszarvasokat, de közben maguk az állatok is el vannak szállva.

Az egész a számikkal, a lappföldi benszülöttekkel kezdődött, meg az ő olthatatlan vágyukkal arra, hogy valahogy jól begombázzanak. A környéken a legkézenfekvőbb választás a légyölő galóca volt erre a célra, az viszont annyira veszélyes az emberre nézve, hogy nem pszichedelikus utazáshoz vezet az elfogyasztása, hanem halálhoz.

Az ember viszont leleményes, így a számik rájöttek, hogy nemcsak ők vannak oda a lappföldi éjszakákban egy-egy kellemes érzéktorzulásért, hanem a rénszarvasok is, amik el tudják fogyasztani a légyölő galócát anélkül, hogy belehalnának. Az első nyers hús megsütéséhez hasonló felfedezés lehetett, amikor a számik rájöttek, hogy a pszichoaktív gombákban, így a légyölő galócában is található mérgek nem szívódnak fel teljesen a szervezetben, hanem a fogyasztás után a vizelettel távoznak, némileg csökkent koncentrációban.

Vagyis, ha megisszák a begombázott rénszarvasok vizeletét, akkor pont annyival kevésbé mérgező méreganyagot tudnak magukhoz venni, hogy ne haljanak meg, viszont legyenek hallucinációik. Az egy dolog, hogy eddig eljutottak a kísérletezgetésben, de odáig tolták a dolgot, hogy rájöttek, hogy tulajdonképpen a begombázott sámánok vizeletét is el lehet fogyasztani, az ugyanúgy üt, és nagyjából a hatodik emberig tudják folytatni ezt a sort úgy, hogy mindenki beálljon.

Az ember-állat együttélés miatt itt kicsit eltorzultak a dolgok, és a számik nemcsak úgy simán a gombázó rénszarvasok vizeletére utaztak, hanem ők maguk kezdték el légyölő galócával etetni az állatokat, hogy megszerezzék utána a vizeletüket.

Aztán elterjedt Lappföldről, hogy ott bizony repülő rénszarvasokat lehet látni, köszönhetően annak, hogy a számik jól begombáztak a rénszarvasok társaságában.

 A Lappföldre utazók pedig keresték az élményt, illetve a repülő rénszarvasokat. Kicsit úgy, mint mostanában a fiatalok a fent is említett ayahuascát. Innen már tényleg csak egy lépés volt, hogy sok száz évvel a Mikulás figurájának megjelenése után az 1800-as évek elején a Mikulás repülő rénszarvasok vontatta szánt kapjon.

Így alakult ki, hogy a világ gyerekei egy olyan fickóért rajonganak, aki maga is lappföldi lévén valószínűleg azzal kezdte a karrierjét, hogy rénszarvasok vizelete után rohangált, hogy flesseljen egy jót.

A wallabik ópiumoznak

Ausztrália a gyógyászati célú mátkermesztő országok között az egyik legjelentősebb ország, szép számmal vannak mákföldek szerte az országban, különösen Tasmániában, ahol a világ gyógyászati célból termesztett mákkészletének a felét termelik meg. És hát mi van az éretlen mákgubóban? Ópium, amit a szintén Tasmániában élő wallabyk, egy kenguruhoz hasonló, erszényes faj tagjai is nagyon jól tudnak.

Az utóbbi néhány évben egyre komolyabb problémát okoztak a tasmániai mákföldekre betörő, majd irgalmatlanul beópiumozó wallabyk.

Azt nem tudni, hogy pontosan milyen élettani hatása van az éretlen mákgubónak a wallabykra, de az biztos, hogy az egyik az, hogy teljesen felpörögnek tőle, és elkezdenek körbe-körbe ugrálni, majd gyakorlatilag elájulnak.

Addig viszont annyit rohangálnak körbe-körbe, hogy 2009-ben gyakorlatilag a wallabyk ópiumfogyasztásával magyarázták a tasmániai jellegzetes gabonakörök kialakulását. Lehet, hogy a világ többi részén az UFO-kat okolják a gabonakörökért, Tasmániában viszont biztos, hogy a wallabyk a felelősek.

Az alkoholista méhek

A nyári, szabadtéri piálás általában némileg kellemetlen velejárója, hogy az ember piáját folyton megtalálják a méhek. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy véletlenül arra kolbászol egy méhecske, és jó ötletnek tűnik a sör felé kanyarodni, hátha van ott még valami más finom falat is. Nem, a méhek kifejezetten az ön piáját akarják lenyúlni.

A dolgozó méhek hozzáállása abszolút olyan az élethez, mint egy kilátástalan helyzetben lévő munkásé: egész nap melóznak, aztán jól berúgnak, hogy feledtessék a fáradalmakat. Az egész nagyon szomorú, különösen, hogy olyan megvetéssel néznek a szerencsésebb társadalmi státuszú méhek az alkoholista társaikra, mint az átlagemberek az alkoholista csövesekre.

A méhkasban komoly rend van, a méhkirálynő körül például őrök vannak, hogy nemcsak a mindenféle betolakodóktól, de a részeg munkásoktól is megvédjék a királynőt.

Az elit ilyenfajta hozzáállása az élethez, miszerint a lecsúszott, alsóbb társadalmi osztályok problémáira az a legjobb megoldás, hogy lehetőleg tudomást sem veszünk róluk, nem csak az emberekre jellemző.

Sőt, a méhek még ennél is továbbmentek, a legbrutálisabb diktatúrák drogpolitikáját folytatják alkoholügyben. Ha egy dolgozó túl sokszor érkezik vissza a méhkasba részegen, akkor jobb esetben csak kitépik a lábait büntetésből, rosszabb esetben ki is végzik. Vigyázat, felkavaró képsorok a lenti videóban!

A méhek általában mindenféle erjedt gyümölcsre, gyantára szívesen rámennek, de nem vetik meg az emberek által fogyasztott alkoholos italokat sem. Ráadásul a méhek és az emberek részegsége annyira hasonlít egymásra élettanilag, hogy a különféle, alkoholproblémákra kikisérletezett gyógyszereket méheken szokták tesztelni.

Legközelebb, ha méhet lát a söre körül, akkor az első gondolata legyen az, hogy ő is csak inni szeretne egyet a nap végén! A második viszont az, hogy a méheknek nagyjából elég egy csepp sör ahhoz, hogy berúgjanak, a harmadik pedig az, hogy a piáló méh az életével játszik, úgyhogy próbálja meg elmagyarázni neki, hogy az alkohol nem megoldás a problémáira, és a túlzott alkoholfogyasztás nagyon komoly veszélyekkel jár, különösen az ő életére nézve.

A majmok ezerlábút tolnak

A közönséges csuklyásmajmok a majomvilág igazi kis hiperintelligens ezermesterei. A szélesorrú majmok (újvilági majmok) között a pókmajmok után a második legintelligensebbjei, és híresek arról, hogy mennyiféle eszközt használnak, milyen apró trükköket vetnek be a túléléshez. Nem véletlen, hogy előszeretettel dolgoznak együtt vásári mutatványosok, cirkuszosok ezzel a fajjal.

Azon túl, hogy vadászathoz, védekezéshez különféle eszközöket használnak, a csuklyásmajmok kvázi botanikusok is. Különféle gyógynövényeket használnak, de még természetes szúnyogirtójuk is van.

Erre két dolgot használnak, vagy növényeket, vagy bizonyos fajtájú ezerlábúakat, amik méreganyagot bocsátanak ki a bőrükön keresztül, hogy így tartsák távol a ragadozókat.

Az ezerlábúak méreganyaga viszont hatásos rovarriasztó is, ezért a csuklyásmajmokat rendszeresen látni abban az élethelyzetben, amikor éppen egy ezerlábúval kenegetik magukat, mert elegük van a moszkítóinvázióból.

De néhány majom, ki tudja, mikor továbbment, és elkezdte nyalogatni is az ezerlábúakat, így rájöttek, hogy nemcsak rovarriasztónak ideálisak, de jól be is lehet tőlük állni. Mintha szipuznának.

A csuklyásmajmok viszonylag jól kijönnek a velük együtt élő többi majomfajjal, így vannak fajok, amiknek átadták a tudást, vagyis azt, hogyan lehet beállni az ezerlábúaktól.

A Közép- és Dél-Amerikában élő csuklyásmajmok nem találkoztak viszont a csak Madagaszkáron előforduló gyúrúsfarkú makikkal, pedig ezeknél az állatoknál is megfigyelték, hogy beállnak az ezerlábúaktól. A csuklyásmajmokhoz hasonlóan a gyűrűsfarkú makiknak is igen magas az intelligenciájuk, így elképzelhető, hogy van egyfajta összefüggés a világból való kiszakadás vágyának kialakulása és az értelmi fejlettség között.

Kommentálná? A Facebookon tegye!