Michael Enright most már nem Hollywoodban, kamerák előtt harcol a rosszfiúkkal különböző forgatókönyvek alapján, hanem élesben Szíriában az ISIS ellen.

Az 51 éves színész, aki többek között a Karib-tenger kalózaiban is játszott, de szerepelt a Kéjjel-nappal vagy a Vén csontok című filmekben is, hátat fordított a színészetnek, hogy felvegye a harcot a terroristák ellen. Mivel semmifajta katonai kiképzést nem kapott, ezért a legtöbben teljesen hülye ötletnek tartják az egészet, ő azonban két hónapja van kint Szíriában. 

A Mailnek azt mondta, hogy akkor döntött úgy, hogy harcolni fog a terroristák ellen, amikor látta, hogy egy terrorista lefejezi a túszát. A végső lökést pedig az a videó adta meg, amelyen egy embert élve elégetnek. Elmesélte, hogy állandóan egyenruhában van, egy kalasnyikovval aszik, amit Olgának hív, és ha esetleg őt is túszul ejtenék, akkor az utolsó töltényét önmaga ellen fordítaná.