Ha unja már Cannes-t és az összes mai híreket, akkor nézegessen cuki és vicces gifeket, amik legalább feldobják a napját. A Reddit éppen pörgő bejegyzései között válogattunk. 

Szóval kezdjük máris azzal, hogy nagyon vigyázzon ha nagy szélben ablakot mos, bár úgy csak nem járhat, mint ez a brigád. 

A húsleves előtt nézze meg a csirkét, aki először nem ismeri fel a gazdáját, mert az levágatta a haját, de aztán...

Vagy itt a kissé túlsúlyos sün, akinek ugyanolyan nehéz felkelni, mint amilyen nehéz a holnap reggel lesz mindannyiunk számára.

De még maradjunk a vasárnapnál. Ha ön társasházban lakik, akkor pontosan tudja, hogy délután kettő, vagyis a szunyókálás alatt biztos, hogy előkerül a házban egy ilyen.

Ön tud így firkálgatni? A srác csak köröket rajzol és a ceruzáját sem emeli fel. (Bocs, ehhez kattintani kell.)

Ezt minden apuka kipróbálná.

Hányan fogadták meg a vasárnapi ebéd után, hogy holnap edzeni mennek és nyár közepére / végére baromi erősek lesznek? 

Jövő hét közepén egyébként ilyen időre kell készülni

Ha van pókember, akkor ez meg a pókmacska (kattintson csak rá, nem harap, és egyáltalán nem ijesztő!)

Még egy utolsó, aztán bezár a bazár.