A Vice magazin több nőt is megszólaltatott a maszturbálási szokásáról, az ok nem valami feminista kezdeményezés, hanem inkább egyfajta tényfeltárás: hogyan csinálják  a nők valójában, és mire gondolnak közben. 

A megszólaltatott nők anonim mondták el titkaikat, például, hogy milyen pornót néznek maszturbálás közben, hogyan kezdtek kamaszkorukban magukhoz nyúlni, és főleg, mivel. 

 vibrátorok <  zuhanyfej

„Nagy pornórajongó vagyok. Azt hiszem, Stoya filmjei például fantasztikusak. A legtöbbször csak rövid klipeket nézek a Pornhubon, csak mert ez a legegyszerűbb.  Nem kell letölteni semmi" – kezdi egyikük, és részletezi, hogy bár heteroszexuális, leszbikus jeleneteket néz, vagy hármasszexet, a kezét használja, nincs saját vibrátora. 

Amikor 15 éves voltam, a legjobb barátom mesélt nekem a zuhany fejéről, és kifejlesztettem a saját számíze szerint. Szóval ez az, amit állandóan használok. Természetesen próbálkoztam más dolgokkal is, de azt hiszem a dildók kevésbé vonzók" – mondta egy másik nő.

„17 évesen a legjobb barátommal vásároltunk  egy vibrátort, kipróbáltam, de számomra nagyon furcsa volt. Végül megváltam tőle. Később kaptam egy másikat ajándékba" – kezdte a történetét egy másik nő, aki a későbbi vibrátorral, amin már csiklóizgató is volt, elégedetten maszturbált, ahogy mondta, ez megváltoztatta a viszonyát a vibrátorokkal. 

„Nem tart tovább egy percnél"

„13 évesen kezdtem maszturbálni. Iskolai kiránduláson voltunk, és az egyik fiú elmagyarázta, hogy a csiklóm mekkora örömforrás. Kipróbáltam" – mondta egyikük, és azzal folytatta, hogy éveken át intenzíven maszturbált. Annyira belelendült, hogy önmagát nézve is csinálta, azóta is csak a csiklóját izgatja. Pornót is néz, azok a videók izgatják, amikben a férfiak valamiféle hatalmi pozícióban dugják meg a nőket. „Jó eséllyel nem tart tovább egy percnél" – fejezte be ezzel a mondandóját.

„Nem maszturbálok túl gyakram. De amikor csinálom, úgy érzem, nélkülözhetetlen. Általában akkor, amikor aggasztóan baszatlan vagyok, vagy vészesen szexéhes. Most és később is, akkor is csinálom, ha unatkozom. Nem vagyok az a fajta lány, akinek minden lyukába hatalmas vibrátor kell, hogy őszinte legyek. Egyszer kaptam egy vibrátort szülinapi ajándékként, de azóta is a fiókban porosodik. Amikor maszturbálok, általában pasikra gondolok. Végszükség esetén pornót nézek, általában valamilyen orál szexet. Pontosan tudom, hogy melyik gombot kell megnyomnom, hogy gyorsan elmenjek." 

A szexi fehérneműkben és tűsarkúkban vonaglás tényleg csak a pornófilmek rendezőinek agyában él, a valóságban a legtöbb pontosan úgy maszturbál, ahogy a Vice magazin közzétette. A zuhanyfej mellett a kispárna is kellék.