horoszkóp
GettyImages-73921681

Szexboltba vitték a magánsulisokat

2015.06.10. 10:21

Egy minnesotai magániskola növendékeit tanulmányi kirándulás címén szexshopba vitték a tanárok, a szülők természetesen kiakadtak. A tucatnyi középiskolás egyfajta workshopon vett részt, aminek az volt a célja, hogy bátran kérdezzenek a pedagógusoktól a szexről – írja a Jezebel.

A Gaiai iskola diákjait a Smitten Kitten szexshopba vitték, ami egyébként jó választásnak tűnik: a Smitten Kittenesek régóta igyekeznek teljesen jó felvilágosító videókkal felrázni a világot. Starri Hedges fejéből pattant ki a kirándulás ötlete, aki szexuális nevelést tanít az iskolában, és egyben az iskola igazgatója is. Azt akarta, hogy a diákok biztonságos helyre menjenek, ahol érdemben tanulhatnak az emberek szexualitásáról.

„Amit láttam a kirándulásunkon, azt hiszem csodálatos volt, a gyerekek szégyen és félelem nélkül beszélhettek a szexoktatókkal " – mondta a Star Tribune-nek. 

A túrán arra is ügyeltek a nevelők, hogy az explicit pornótartalommal ne találkozzanak a diákok, csak a szexjátékokkal. Egy-egy szülő már a túra előtt kifejezte aggodalmát, sőt, az egyik szülő mindkét lányát kivette az iskolából, amikor megtudta, mire készül az igazgatónő. Az egyik apuka pedig a rendőrséget értesítette. 

Az iskolában egyénre szabott oktatás van, nagyon liberális a magániskola, a középiskolás gyerekek kooperatív tanulással tanulnak.  A magániskola ügyeire az államnak nincs semmilyen beavatkozási lehetősége, mindössze huszonöt diák jár oda összesen.