Tiffany-Rose Davies, a 23 éves transznemű szépségkirálynő hamarosan férjhez megy ahhoz a milliárdos ingatlanfejlesztőhöz, aki két éve a barátja, és aki már eddig is rengeteg pénzt költött szerelmére, írja a Daily Mail.

A végső cél, vagyis a teljes nemátalakító műtét nagyjából 50.000 fontnyira (21 millió forint) van tőle, ám dúsgazdag vőlegényének, Yaser Al-Enezinek köszönhetően ez nem álom, hanem hamarosan valósággá válik. Így valódi nőként mehet hozzá a férfihoz, és terveik szerint ezután le is telepednek Dubaiban.

Az üzletember elszántságát egyébként az is mutatja, hogy bár két éve együtt jár a transznemű nővel, még nem volt köztük szexuális kapcsolat, ugyanis Davies ezt csak az átalakulás után akarja, és így teszteli vőlegénye kitartását is.

Davies, akit korábban Niallnak hívtak, azt mondja, 13 évesen jött rá, hogy igazából nőnek érzi magát. 17 évesen változtatta meg a nevét, és azóta kap hormonokat. Korábban is modellkedett, ám most az esküvő mellett karrierjáben is nagy terveket akar megvalósítani: indul az augusztusban tartott Miss Transgender England versenyen, és transznemű fehérneműmodell szeretne lenni. Természetesen azután, hogy pasija jóvoltából új melleket, orrot és ajkakat kap.