London és Milánó után most Párizzsal a végéhez közeledik a férfidivathétszezon. Az eseménysorozat meglepően sok kellemes percet szerzett nekünk ebben a szezonban, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a divathétsorozatnak van hazai vonatkozása is! Egyre több magyar srác találja meg ugyanis a sikert a divatiparban. Régen még nagy számnak számított, ha valaki bekerült egy külföldi divatbemutatóra, és persze ma is nagy szám, csak ma már annyi magyar srácot választanak be a legnagyobb divatházak, hogy bele se férnek egy cikkbe! Ezt a heti trendet a magyar modellsrácoknak szenteljük, hatot választottunk ki közülük. Önnek ki a kedvence?

Zahorán Bertold

Zahorán Bertoldot nem ebben a szezonban választották be először a Versace modelljei közé, mindenesetre idén is szerepelt ebben a bemutatóban, és a sors úgy hozta, hogy pont ő zokni-szandál kombóban vonult. Ha a képre kattint, ezen kívül megnézheti őt tetőtől talpig Brioniban és Dolce & Gabbanában is, ha meg ide, akkor egy csomó érdekeset olvashat róla, mert tavaly interjút adott a Velvetnek.

Patinszki Misa

Patinszki Misa ezzel szemben a Dolce & Gabbanánál számít régi ismerősnek, nemcsak a divatbemutatójukon szerepelt már, hanem a kampányaikban is feltűnt. Őneki ezúttal szinte csak olyan szetteket dobott a gép, amikben Budapesten az utcán is simán sétálhatna és senki rá se nézne. Bezzeg korábban volt már királyfinak és őrültnek is öltöztetve!

Gerge

Gergéről nem sokat tudunk, csak azt, hogy a magyar WAM models az ő ügynöksége (az övé is), és hogy exkluzív szerződést kapott idén Milánóban a Versacétól, azaz a divathéten másnál nem szerepelhetett. Ennek megfelelően róla kevesebb fotónk van, mint a többiekről.

Filip Kubica

Filip Kubica szintén a WAM modellje és szintén kapott egy exkluzív szerződést, de ő Szlovákiában született és nem a Versacénál, hanem a Calvin Kleinnál vonult Milánóban. Ha kevesli róla a fotómennyiséget, csak ajánlani tudjuk az Instagramját, a fehércicás fotókig mindenképpen görgessen le!

Benedek Benjámin

Benedek Benjámin erdélyi származású, ő viszont nem Budapesten él, hanem Bécsben. Ő annyit szerepelt most Londonban, Milánóban és Párizsban, hogy fel se fogjuk sorolni az összes márkát, csak a híresebbeket említjük. Ő is szerepelt a Versacénál és a Calvin Klein Collection divatbemutatóján, Vivienne Westwood műsorát pedig egyenesen ő nyitotta, a fent látható, meglehetősen bizarr szettben. De a Dsquared2-nél is nagyon fura figurát csináltak belőle, el fog képedni, ha meglátja a fotót! Ja, és az ő Instagramját is nagyon ajánljuk.

Alfred Kovac

És a hatodik srác Alfred Kovac, aki pedig Szerbiában született, de az Instagramján (részben) magyarul kommunikál. Ebben a szezonban ő nyitotta a Moncler Gamme Bleu divatbemutatóját, az Etrónál pedig egy olyan öltönyben vonult, amiben a zakó majdnem egész a térdéig leért. Ha őt is jól megnézte, kérjük, kattintson egyet a szavazógépen! Melyik srác lett az ön kedvence?

Önnek ki a kedvence a hat közül?