A tizenkét egyetemista úgy tudta, hogy egy pennsylvaniai gyerektáborba megy dolgozni, hogy megismerhessék a kultúrát, és nyelvet tanuljanak, ám a Bors szerint valójában egy csomó pucér ember közé csöppentek.

Elmondásuk szerint a körülbelül ötvenfős, főleg idősebbekből álló nudista és naturista csoportot egy hétig kellett kiszolgálniuk.

„Nem csak nudisták, naturisták is voltak: azaz nem csak meztelen strandolásról szólt a történet, mert az ilyen felfogású emberek mindent pucéran csinálnak. Úgy esznek, isznak, sportolnak. Amikor étkeztek nekünk kellett ki­szolgálnunk őket. Nagyon kellemetlen volt. Főleg a velünk lévő fiatal lányoknak, akik igencsak szégyellték magukat az idősebb férfiak látványa miatt” – mesélte a lapnak egyikük.

Egy hét után már valóban gyerekek érkeztek a táborba, ami azonban nem igazán nyugtatta meg őket, hiszen például még egy teljes szabadnapjuk sem volt. Rónai Péter ügyvéd szerint a történtek miatt egymillió dolláros kártérítést is kérhetnek.