000 DV1103110

A tenisztörténelem legszebb ütőtörései

mm
2015.07.11. 12:52

A hétvégén tartják a wimbledoni teniszbajnokság döntőjét, és egyelőre viszonylag izgalommentesen ment le a torta, már abban az értelemben, hogy senki sem borult ki látványosan, és nem verte apró darabokra az ütőjét dühében.

Pedig a tenisztörténelemben komoly hagyományai vannak annak, hogy a játékosok darabokra törik az ütőiket, még úgy is, hogy manapság már komoly büntetések járnak az ehhez hasonló, sportemberhez nem méltó viselkedésért. Különösen vicces, hogy az elképesztően kimért, a mai napig egyfajta úriemberséget, eleganciát hirdető teniszben őrülnek meg a leggyakrabban a játékosok egy-egy meccs közben annyira, hogy szétverik a környezetüket. Az ütők mellett a padok és a hirdetőtáblák is rendszeresen törnek. Talán nem véletlen az összefüggés, az elfojtott feszültség robbanásszerűen tör elő általában a játékosokból.

A legtöbb ütőt összetörő

A tenisztörténelem legnagyobb szabású ütőtörője kétség kívül Marat Safin volt. A most 35 éves, mára sajnos visszavonult játékos a saját bevallása szerint a karrierje végére, 2009-re összesen 1055 ütőt tört össze. Csak 1999-ben például 48 ütőt vert szét. Nincs is rajta kívül más játékos, akiről olyan tribute videó készült, amiken csak ütőket tör.

Az egyszerre legtöbb ütőt összetörő

Marat Safin teljesítménye kétségkívü elismerésre méltó, de mégsem ő volt az, aki egy alkalommal a legtöbb ütőt törte össze. Safinban az a csodálatos, hogy egyszerre csak egy ütőt zúzott szét, így válik igazán nagy számmá az ezer összetört ütő a karrierje során. Az élmezőnyből sajnos gyorsan kikopó, ciprusi Marcos Baghdatis volt az, aki egy 2012-es legendás dühkitörésében a táskájában található ütők nagyját szétcsapta az ausztrál teniszbajnokság arénájában.

Baghdatis a saját megnyugtatása és a közönség nagy örömére összesen 4 ütőt vert szét alig fél perc alatt, a végén már ő is nevetett a dolgon, és ugyan a bíró is próbált komoly képet vágni a dologhoz, de igazából neki sem nagyon ment.

A legudvariasabb ütőtörő

Az amerikai Andy Roddick a 2011-es madridi tenisztornán vesztette el a hidegvérét, de nem annyira, hogy ne udvariasan törje össze az ütőjét. Miután ugyanis először a földhöz vágta az ütőt, és az eltört, akkor megkérdezte a bírót, hogy kapott-e már figyelmeztetést ütőtörés miatt. A bíró mondta, hogy ha folytatja a dolgot, akkor figyelmeztetni fogja, úgyhogy az udvarias Roddick csak ezután csapta oda még néhányszor az ütőjét a padjához.

Az ember, aki összetörte az összes ütőjét

A horvát Goran Ivaniševićre ma a legtöbben két dolog miatt emlékeznek. Először is azért, hogy milyen hatékony szerva-röpte játékot fejlesztett ki magának, másodszor pedig azért, mert a karrierje végén, 30 évesnél is idősebben ő az egyetlen teniszező idáig, aki szabadkártyásként indulva, a világranglista 125. helyéről meg tudta nyerni a wimbledoni teniszbajnokságot 2001-ben.

Van egy harmadik nagyon szórakoztató dolog is, amivel a horvát történelmet írt. Egy évvel korábban egy kis tornán indult, hogy gyűjtögesse a világranglista pontokat, éppen a karrierjét hátráltató sérülésekből próbált kilábalni, ekkor még nem lehetett sejteni sem, hogy egy évvel később győzhet Wimbledonban. A 2000-es brightoni open egyik meccsén szép lassan addig törögette az ütőit, amíg a meccs vége felé közeledve azt nem tapasztalta, hogy konkrétan ütő nélkül maradt.

Ivanišević kénytelen volt bevallani a bírónak, hogy nem tudja folytatni a meccset, mert elfogytak az ütői, mindet összetörte. A bíró segíteni akart, azt mondta, hogy ha a maximálisan megengedhető technikai szünet (3-4 perc) alatt tud szerezni bárhonnan egy ütőt, akkor folytathatja a meccset. Nem jött össze a dolog, így a bíró kénytelen volt beszüntetni a meccset, mert az egyik játékosnak nem volt megfelelő felszerelése. Ilyen se előtte, se utána nem történt még.

Korunk legnagyobbjai

A férfi teniszt az elmúlt években domináló négy játékosra (Rafael Nadal, Roger Federer, Novak Djokovics, Andy Murray) nem annyira jellemző az ütőtörés, de azért szinte mindegyikük karrierjében volt olyan időszak, főleg, amikor fiatalabbak voltak, hogy elszállt az agyuk, és törtek az ütők. Egyedül Rafael Nadal az, akiről nem találtunk olyan videót, amin ütőt tört volna. A spanyol annak ellenére, hogy a pályán gyakorlatilag vérszemet kap, nagyon visszafogott, szerény figura, és nem jellemző rá, hogy elönti a fejét a düh.

A kifejezetten csöndesen, balhék nélkül játszó Roger Federerre sem jellemző az ütőtörés, mindössze egy 2009-es felvétel van, amikor Novak Djokoviccsal játszott Miamiban, amin az látható, hogy szétver egy ütőt.

Novak Djokovics és Andy Murray viszont a profi karrierjük csúcsán is törtek már ütőket. Djokovics kicsit kezd megnyugodni, de pont Murray ellen volt néhány éve egy nagyon szép ütőtörése.

Négyük közül Andy Murray az, aki a legkönnyebben meginog fejben, az ő játékában szinte mindig benne van egy ütőtörés. Jellemző rá, hogy általában csak egyszer csapja oda az ütőjét a földhöz, akkor viszont jó erősen.

És egy igazi klasszikus

Régebben az volt a divat, hogy a játékosok az ütőkkel nem a földet püfölték, hanem az ütőket eldobták, esetleg szétvertek vele virágokat, bármit, ami a közelükbe akadt. A kiborulások ugyan látványosak voltak így is, de az ütők kevésbé törtek.

A játékosok azt mondják, biztonságosabb végig kézben tartani az ütőt, és úgy összetörni, így nem pattanhat el össze-vissza, mint amikor eldobják az ütőt. Érdekes, hogy még a legnagyobb drámázások közepette is próbálnak odafigyelni arra, hogy ők irányítsák az eseményeket, és hogy biztonságban legyen mindenki a pályán és annak környékén.

Az egyik leglátványosabb kiborulás John McEnroehoz kötődik, a teniszpályák koronázatlan huligánjához, de sajnos nem járt ütőtöréssel. Viszont olyan látványos, hogy vétek lenne innen kihagyni. Az eset 1984-ben történt Svédországban, ahol McEnroe a kiborulása közben még a nézők között ülő svéd királyt is eltalálta egy repülő vizespalackkal. Szerencséjére a svéd király megértette a dühét, és nem kért McEnroera külön büntetést.