7

Vizeletet itatott, ürüléket etetett diákjával a koreai tanár

2015.07.16. 19:43

Többször is nagyon megverte egy dél-koreai egyetemi professzor egykori diákját, illetve arra kényszerítette hogy emberi vizeletet és ürüléket igyon – írja az Independent. A szöuli rendőrség közleménye szerint a diák megaláztatásai 2013-ban kezdődtek, amikor a férfi elkezdett dolgozni extanárának nonprofit cégénél. A dizánjt tanító professzor itt kezdte el őt bántalmazni két szintén az egyetemről érkező társával közösen bántalmazni, először baseball ütővel verve őket amatőr hibákért és szegényes jelleméért.

A vallomás alapján az áldozatot tulajdonképpen rabszolgaként tartották, aminek legmegalázóbb részeként paprikasprével megtöltött műanyag zsákokat raktak a feje köré, arra kényszerítették, hogy igya meg a vizeletüket és megegye a székletüket. Mindezt legalább tizenhat alkalommal követték el. Közben pénzt is kerestettek vele, egy étteremben dolgozott, de a fizetését mindig elvették.

Az áldozat, akinek nem hozták nyilvánosságra a nevét, azért tűrte el ezeket a megaláztatásokat, mert abban reménykedett, hogy a professzor majd segít neki abban, hogy ő is professzorrá váljon.

Dél-Koreában a mai napig nem ritka a tanár-diák közötti testi fenyítés, mindössze 2010 óta büntetik egyáltalán azt, ha egy tanár fizikailag is bántalmazza diákját.