Lehet, hogy a tegnapi egy átlagos csütörtök volt az ön életében, két nyíregyházi fókamamának viszont semmiképpen: ők ugyanis úgy döntöttek, hogy ezt a napot választják arra, hogy világra hozzák utódjaikat. Sajnos a kicsik közül az egyik nem bizonyult életképesnek, a másik viszont makkegészséges - olvasható a Nyíregyházi Állatpark oldalán.

Az egyébként 15 éves büszke mamának, Böbének már 4 éve is született fókája (Barack), mellé érkezett most 10,5 hónap vemhesség után a kistestvér. Ráadásul a világrajövetelt az is megcsodálhatta, aki úgy döntött tegnap, hogy ellátogat az Állatparkba.

Bár a fókák sok mindenben alkalmazkodtak a vízi életmódhoz - hiszen testük áramvonalas, orrnyílásaik zárhatók, végtagjaik pedig úszókká módosultak - , elléskor mégis a partra kell jönniük. A lenti videóban megnézheti azt is, hogyan történt mindez.

A kicsit az első 6 hétben szoptatni fogja az anyja s mivel a tehéntejnél 12-13x zsírosabb tejjel fog táplálkozni a szoptatási időszak végére a bébi súly a duplájára fog nőni, míg a hossza nem változik. A kis állatnak a látogatóktól várják majd a névjavaslatokat, de Állatparkunk most először az 1 hónapja született kis elefánt névadó ünnepségét tartja meg a jövő héten.