A 44 éves Jessica Carlton közel két évig, 2013 májusa és 2015 áprilisa közt csetelt az Xbox Live-on keresztül egy most 11 éves kisfiúval. És mint ahogy a HuffPost írja, a probléma az volt, hogy a 44 éves nő nem csak csetelt, de explicit fotókat és videókat is megosztott a fiúval, sőt egyszer még el is utazott hozzá, és ajándékokat adott neki.

A Michigan Live szerint Carltont idén április 9-én tartóztatták le, miután a gyerek anyja márciusban észrevette, hogy fia egy idősebb nővel áll kapcsolatban. Ezután derült ki, hogy 2014 decemberében a nő találkozott is a fiúval és annak barátnőjével egy parkban, ahol ruhákat és ékszereket adott neki.

Az is kiderült, hogy a nő két naplót is vezetett – egyikben a fiúval kapcsolatos szexuális fantáziáit írta meg a 11 éves gyereknek, másikban pedig azt írta meg neki minden este, hogy szereti.

A hatóságok szerint a nő annyira megszállott volt, hogy a fiú monogramját a csuklójába véste, otthonában pedig találtak egy fotómontázst, amin a fiú csecsemőkori képei is ott voltak.

A nőt jelenleg New Jersey-ben tartják fogva, tárgyalása folyamatban van.