Egyéni, szubjektív, hogy ki hogyan szereti a szexet, annak milyen műfaját űzi, és az is, hogy mennyi szexszel elégedett – veti fel a fontos témát a Jezebel. A szex fontos egy párkapcsolatban, hiszen ez az, ami kifejezi két ember egymás iránti szerelmét és szenvedélyét – ezek nélkül testvérként is élhet együtt két ember. 

A szex egyfajta kötelességként is megjelenhet a kapcsolatban, ami gyakori probléma, legalább annyira, mint az, hogy a párok egymásra unnak, és idővel csak az ünnepnapokon van szex. Azok, akik kötelességből szexelnek, vagyis  a szex számukra heti kétszer olyan tevékenység, amin túl kell esni, hogy minden rendben legyen, ki legyen pipálva, valójában rosszat tesznek a kapcsolatukkal. Ehelyett ugyanis inkább a kevesebb, de minőségi együttlétek azok, amiktől boldogabbak lehetnek a felek.

A Jezebel cikk írója arra hivatkozik, hogy állítólag egy 2014-es felmérés szerint a szexterapeuták és párkapcsolati szakértők szerint a heti kétszeri szex hosszú távon káros hatással lehet a párkapcsolatra, mivel ez egyfajta megjelölt, előre eltervezett szexet jelent. Nem pedig a spontán feltörő vágynak adják át magukat a párok. Ez nem is annyira elképzelhetetlen, a kötelező dolgok olyan stresszel járhatnak, mint akár a határidők a munkában, holott pont ennek az ellenkezőjéről kellene szólniuk. A több, de kötelező szexről már készült felmérés.

Carnegie Mellon felmérése is ezt támasztja alá, 128 heteroszexuális házaspárt kértek meg arra, hogy vezessék a szexuális életüket. A párok felétől azt kérték, duplázzák meg a szexet, a másik felétől pedig, hogy havi egynél többször ne csinálják. Megdöbbentő az eredmény: a duplázó párok kevésbé élvezték a kötelező szexet, mint azok, akiket letiltottak róla. A kevesebbet szexelő párok arról számoltak be, hogy többször éltek szexuális életet online, és amikor végre együtt voltak, sokkal jobban élvezték egymás társaságát, mint azelőtt.