horoszkóp

Elképesztően szexi képekkel tarol a fogyatékkal élő lány

2015.08.04. 18:46

Rachelle Friedman története nem új, 2010-ben saját lánybúcsúján egy barátja belelökte a medencébe, és a rossz eséstől olyan súlyosan megsérült a gerince, hogy mellkastól lefelé lebénult.

A sztori bejárta az internetet, a fiatal nő azonban elkeseredés helyett inkább aktivista és író lett, aki a fogyatékkal élők jogaiért és jobb életéért harcol.

Az elmúlt években maga is rengeteg tévhittel és előítélettel találkozott, többek közt azzal, hogy aki fogyatékkal él, az képtelen szexuálisan kielégítő életet élni, szexinek pedig már soha többé nem mondható.

Ezért úgy döntött, a baleset ötödik évfordulójára készíttet magáról egy kifejezetten kihívó és szexi fotósorozatot, hogy megcáfolja ezt, írja a Mashable. Hát, sikerült. 

Bár kerekesszéke nem látszik a fotókon, azért van valami, ami mégis állapotára utal: a katétere. Friedman szerint fontos volt megjeleníteni ezt, annak ellenére, sőt pont azért, mert ez okozza számára a legnagyobb bizonytalanságot.

„Azt akarom, hogy az emberek megértsék, csak mert van rajtad valami, ami  nem tökéletes, még lehetsz szexi" - nyilatkozta.

Ahogy ez mostanában szinte elmaradhatatlan, a fiatal nő is talált egy hashtaget, ami mögé gyűjtheti követőit. A #WhatMakesMeSexy célja az, hogy inspirálja a hasonló problémákkal küzdő embereket, inkább arra fektessék a hangsúlyt, ami vonzóvá tesz őket önmaguk és mások számára.