Vannak, akik szinte hobbiszerűen hirdetnek a nagyobb dolgoktól kezdve minden apróságot az interneten, ezzel szemben nekem már a rémálmom, ha otthon valamilyen cucc feleslegessé válik, és el kellene adni. 

Az egy dolog, hogy a felhasználók 90 százaléka képtelen értelmezni a hirdetést: szerepelhet benne az összes adat, akkor is megkérdezik, helyileg hol található, milyen méretekkel rendelkezik, aztán akár 50 százalékkal is megpróbálják erőszakosan lealkudni az árát. És amikor az ember azt hinné, már nem érheti meglepetés, akkor kiderül, hogy ezerszer abszurdabb helyzeteket is okoz egy-egy apróhirdetés. 

Hitel van? 

Az egyik kedvencem a kislányom kinőtt gyerekágyára pályázott, első körben természetesen az érdekelte, helyileg hol található, mik a méretek, és hogy féláron oda tudom-e neki adni. Oké, felkínáltam neki az árut valamivel olcsóbban, mert éreztem, mennyire szeretné megkaparintani.

Az első szabály: sose mutasd, hogy engedékeny vagy, mert elszabadul a pokol. Az S.O.S. eladásra meghirdetett, lealkudott árú ágyat a csaj először két hétig félre akarta rakatni, aztán szívességi alapon házhoz szállíttatni. Majd nem sokkal később azzal állt elő, hogy igazából most annyi pénze sincs, amiben megállapodtunk, de azért elvinnék az ágyat, és akkor utalnak, ha megjött a fizetése. Ezen a ponton már csak sírva röhögtem. 

Ingyen macska + 15 ezer forint 

Időközben a kertünkbe szokott egy kóbor kismacska, etettük, itattuk, kézhez szoktattuk, de az allergiám miatt nem tarthattuk meg, őt is meghirdettem a neten, ajándékba. Jelentkezett is egy pasi, de nem volt kocsija, nem tudott eljönni érte. Rendben, akkor elvisszük hozzá. Időpont, cím lebeszélve, ismét csörög a telefon, kérdi, oltva van-e az állat. Hát, oltva nincsen, kóbor állat volt, azért adjuk ingyen. És akkor benyögte a napunk legnagyobb poénját:

akkor a macska mellett adjunk még neki cirka 15 ezer forintot állatorvosra, mert ő oltott macskát szeretne ingyen.

:DDDDDD

Kurva anyád, ha másnak adod

Ugyanezen a héten egyébként az egyik "Ingyen elvihető" elnevezésű Facebookos oldalon egy nő meghirdetett egy hűtőt ajándékba, amin már tíz perc múlva összevesztek a kommentelők azon versenyezve, ki a leginkább rászoruló. A hirdető később jelezte, hogy a gépet egy fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézménynek ajánlotta fel, mindenki megértését kéri. Hát, megértést azt nem kapott, kurvaanyázást annál inkább. 

Kollégám azért jóval szerencsésebb volt: "Egy haverom egy objektívet árult neten, és valami kerek összegben egyeztek meg a vevővel (azt hiszem, 80 000 forint). Aztán amikor találkoztak a városban, és fizetésre került sor, akkor a vevő közölte, hogy ő nem tudja odaadni az egész összeget, mert előbb elment fagyizni, és így már csak 400 forinttal kevesebb van nála" – mesélte. 

Van önnek még ezeknél is hülyébb apróhirdetéses sztorija? 

Mert akkor mindenképp írja meg nekünk a Velvet mailcímére, a legjobbakat megjelentetjük.